Fotó: MTI/EPA/Focke Strangmann
Jörg Meuthen
Hirdetés

„Már jó ideje foglalkoztat a gondolat, hogy írjak önöknek Brüsszelből, nemcsak a párt elnökeként, hanem a tizenegy tagú, valójában kis létszámú, de nagy munkabírású és szaktudású AfD-s EP-képviselőcsoport vezetőjeként. Ma eleget teszek ennek az elhatározásomnak a legfrissebb aktualitások okán” – kezdi levelét az AfD elnöke.

Jörg Meuthen elárulja, azért ragadott tollat, mert úgy véli, hogy az emberek Németországban általában, az AfD-sek pedig kifejezetten hajlamosak arra, hogy az EU politikájával, a brüsszeli politikai döntésekkel kevésbé foglalkozzanak. Azt gondolják, hogy ezek nem annyira hangsúlyosak, mint azok, amelyeket Berlinben a Bundestagban vagy a tizenhat tartományi parlamentben hoznak. Az EU-s mechanizmusok megértésnek lehetnek nyelvi akadályai, a földrajzi távolság érzete vagy a Brüsszelből érkező hírek komplikáltsága, érthetetlensége.

Csakhogy Meuthen szerint az a probléma, hogy már régóta, függetlenül attól, hogy tetszik-e vagy sem, „és nekünk, AfD-seknek egyáltalán nem tetszik”, az életünket az EU intézményeiben (a bizottságban, a parlamentben, a tanácsban, az Európai Központi Bankban, illetve az Európai Unió Bíróságán) irányítják, még akkor is, ha nem sokakban tudatosul. Egyre kevesebb az olyan eljárás, amely kizárólag a nemzeti parlament kompetenciája alá esnék. Berlint, mint ahogy más nemzeti fővárosokat is az a veszély fenyegeti, hogy a brüsszeli központ fiók­üzemévé és végrehajtójává válik.

Meuthen szerint ez a folyamat módszeres, még akkor is, ha sokan ma még nem látják át. Minél távolabb viszik az emberektől az egzisztenciájukra vagy a cselekvési lehetőségeikre vonatkozó döntéseket, annál kevésbé veszik őket komolyan, és annál kevésbé képesek fellépni ellenük.

Korábban írtuk

Nem véletlenül rejti el fügefalevéllel az EU az ombudsmant, akiről nem tudni, hogy bármilyen ügyben valaha is eljárt volna. Ám az, hogy minden politikai döntéshez alapelvként ombudsman kell, nem nyirbálja meg különösebben a brüsszeli párhuzamos univerzum döntéshozóinak, illetve a bürokraták seregének jogkörét.

„Mialatt az emberek milliói a koronavírus miatti akadályokkal és a szerintem aránytalan intézkedésekkel vannak elfoglalva, az EU centrumában teljesen észrevétlenül történelmi jelentőségű dolgok történnek, amelyek az emberek életét Európában és Németországban tartósan és masszívan negatív irányba befolyásolják.” Jörg Meuthen példaként említi, hogy nemrég az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen beharangozta az úgynevezett Green Dealt, a zöldegyezményt, amely se nem zöld a szó ökológiai értelmében, se nem egyezmény, mivel nem folytak róla tárgyalások. Ennek ellenére a bizottság kierőszakolta, hogy egybillió (ezermilliárd) eurót kelljen őrült, elérhetetlen célokba beleölni. „Ez brüsszeli specialitás, soha senki nem néz utána” – teszi hozzá.

De ez még nem a teljes kép. Meuthen folytatja a felsorolást: nem sokkal később Merkel, Macron és Von der Leyen eldönti, hogy létre kell hozni egy úgynevezett EU újjáépítési alapot 750 milliárd euró értékben, amely a Covid–19 miatti veszteségek utáni felépülést szolgálja. Ez egyébként most először a vonatkozó szabályok ellenére hitelfelvétellel történik.

De még mindig nincs vége. „Ezeken a többmilliárdos pénznyelőkön túl a legutóbbi EU-csúcson döntöttek egy hétéves középtávú pénzügyi keretről több mint egybillió (!), vagyis 1074 milliárd euró összegben, amelyet az EP-frakciók egyesült szocialistái – a mieinket is beleértve – még keveselltek is!”

Az AfD elnöke szerint az EU új migrációs csomagjával a bevándorlási folyamat még nagyobb fokozatra kapcsol. „Az úgynevezett Afrika-stratégia keretében egy »új partnerségről« döntöttek, az EU-ba irányuló biztonságos, rendezett és legalizált migrációs mozgásról, miáltal a globalisták migrációs paktumával az eddigi »soft law«-ról (enyhe törvény) a »hard law«-ra, azaz a kemény törvényre váltanak.” Meuthen szerint az EU új migrációs paktuma is pontosan ugyanezt az irányvonalat követi.

Ezért az ID-frakció (Identitás és Demokrácia, amelynek az AfD is tagja), együttműködve a pártok nemzeti frakcióival, nagyszabású kampányt szervez, hogy felhívják az EU polgárainak a figyelmét, és megszervezzék a sürgősen szükséges ellenállást, írja a pártelnök.

Meuthen szerint az EU elszántan dolgozik Brüsszelben saját központi adóztatási hatáskörének kiépítésén is. A háztartási hitelek felvételének lehetőségét is megalkotják, úgymond „kivételesen”, de az anyag ismerője előtt világos, hogy ez a kivétel röviddel később ugyanúgy szabállyá válik, mint például a tagállamok más tagállamok és az Európai Központi Bank általi „kivételes” finanszírozása, ami 2009 óta általános gyakorlattá vált – teszi hozzá.

Jörg Meuthen szerint átalakítják az EU döntéshozatali mechanizmusát is. „Merkel, Macron, Von der Leyen és még jó néhányan az egyhangúsági szabály felpuhításán dolgoznak, végső soron az eltörlését készítve elő.” Az egyhangúsági szabály azt jelenti, hogy egy döntést csak akkor hozhat meg az EU, ha a tanácsban az összes tagállam egyhangúlag megszavazza, senki nem emel vétót. A tanács ily módon dönt az összes pénzügyi vonzattal járó ügyben, így például az adópolitikát, a szociális biztonságot, a munkavállalók védelmét, illetve a külpolitikát érintő kérdésekben. Amennyiben az egyhangúsági szabályt felváltaná a többségi alapú határozathozatal, a szocialista újraelosztás útjából elhárulna minden akadály, hívja fel a figyelmet a veszélyre az AfD elnöke.

Jörg Meuthen szerint nem kevesebbről van szó, mint az EU államiságáról, az Európai Egyesült Államok létrehozásáról, amelyben feloldódnak az eddigi nemzetállamok. „Így Németország is egy multinacionális, új államba olvadna bele. Nem véletlenül ujjonganak a kommunista, szocialista és zöldfrakciók a leghangosabban, amikor a bizottság elnöke, Von der Leyen patetikusan előadja nagyra törő terveit. Régi vágyuk a határtalan multikulturalizmus, a nemzetállamok megszüntetése.”

Az AfD elnöke szerint Brüsszelben, az EU politikai géptermében most állítják át a jövőnket befolyásoló központi váltókat. Mivel belátható időn belül nem lesz meg a többség a változáshoz Németországban, a britek kilépése óta még inkább szükség van az erős ellenzéki hangra az Európai Parlamentben az ott keringő, lényegét tekintve szocialista őrülettel szemben.

Meuthen leszögezi: határozott meggyőződése, hogy ez a váltóátállítás történelmileg téves és végzetes lépés: erős, határozott hangért, kemény ellenzékért kiált. Ez a hang kíván lenni az AfD képviselőcsoportja Brüsszelben. Meuthen végül ezzel a fenyegető helyzettel magyarázza, hogy a számos felkérés ellenére úgy döntött, nem indul a jövő őszi németországi Bundestag-választáson, nem szakítja félbe, hanem kitölti a mandátumát az Európai Parlamentben.