Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin
Donald Trump republikánus párti amerikai elnök támogatói tüntetnek a washingtoni Nemzeti Mallon 2021. január 6-án, amikor a kongresszus összeül, hogy hivatalosan is véglegesítse a november 3-i elnökválasztás eredményét. A háttérben a Washington-emlékmű
Hirdetés

Biztonságosnak nyilvánították a Capitoliumot

Csaknem négyórányi zavar után biztonságosnak nyilvánították az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump leköszönő elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg – jelentette be helyi idő szerint szerda este a képviselőház illetékes tisztségviselője.

Paul Irving arról számolt be, hogy kiszorították a tiltakozókat a Capitoliumból, a törvényhozók így elhagyhatják az irodáikat.

Az épület környékéről még zajlik a tüntetők kiszorítása a nemzeti gárda részvételével.

Eközben a rendőrség szóvivője azt közölte, hogy a nő, akit az erőszakos behatolás közben mellbe lőttek, életét vesztette. Az ügyben vizsgálat indult.

A helyszín közelében két feltételezett robbanóeszközt találtak az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) tájékoztatása szerint.

Trump a legfrissebb Twitter-üzenetében „kiváló hazafiaknak” nevezte a demonstrálókat.

Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter szerdán a „demokrácia súlyos megsértésének” nevezte, hogy Trump-párti tüntetők behatoltak a washingtoni Capitolium épületébe.

„Az amerikai intézmények elleni erőszakos cselekmények a demokrácia súlyos megsértését jelentik. Elítélem őket. Az amerikai nép akaratát és szavazatát tiszteletben kell tartani” – írta a Twitteren a francia diplomácia vezetője.

Richard Ferrand, a francia nemzetgyűlés elnöke „demokratikus és baráti gondolatait” küldte el az amerikai törvényhozás képviselőinek. „Nancy Pelosnak, a képviselőház elnökének támogatásomat és barátságomat fejezem ki” – emelte ki.

Francois Hollande volt államfő szerint a „demokrácia erőszak tárgya lett, a kaotikus jelenetek a világ minden demokráciáját sértik”.

Az ellenzéki pártok is elítélték a tüntetők behatolását az amerikai törvényhozás épületébe.

Damien Abad, a jobbközép Köztársaságiak nemzetgyűlési frakcióvezetője szerint „Trump és támogatói egy részének viselkedése méltatlan az amerikai demokráciához”.

Louis Aliot, a radikális jobboldali Nemzeti Tömörülés vezetőségi tagja szerint „a demokráciát az urnák jelentik. Az erőszaknak nincs helye a demokratikus vitában. A csalásokat a bíróságok büntetik meg, nem az utca”.

Julien Bayou, a Zöldek főtitkára úgy vélte, hogy „puccskísérlet” történt, hasonlóan Jean-Luc Mélenchonhoz, a radikális baloldali Lázadó Franciaország elnökéhez.

Donald Trump arra kérte a tüntetőket, hogy menjenek haza

Donald Trump leköszönő amerikai elnök arra kérte szerdai videoüzenetében a washingtoni Capitoliumot megostromló támogatóit, hogy hagyják el a területet, és menjenek haza békében.

„Tudom, hogy fáj, tudom, hogy bánt, a választást ellopták tőlünk, földcsuszamlásszerű győzelmet arattunk, ezt mindenki tudja, különösen a másik oldal. De most haza kell mennetek, békére van szükségünk, törvényre és rendre van szükségünk” – hangsúlyozta Trump a Twitteren közzétett felvételen.

„Csalás történt, de nem játszhatunk ezen emberek kezére (…) tudom, hogyan éreztek, de menjetek haza békében” – mondta.

Joe Biden megválasztott elnök ezt megelőzően Trump közbeavatkozását sürgette, aláhúzva, ki kell állnia, és fel kell szólítania híveit a „zendüléssel határos ostrom” azonnali beszüntetésére.

Leszögezte: a modern időkben példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia, illetve arra kérte a tüntetőket, hogy vonuljanak vissza.

Helyszíni tudósítások szerint a rendőrség mostanra kiszorította a Capitolium előtti területről a tiltakozókat, a tömegoszlatás során villanógránátokat és könnygázt vetettek be.


A televíziók értesülése szerint a hatóságok könnygázt vetettek be az elnököt támogató több száz tüntető ellen, és a rend fenntartása érdekében erősítést kértek. Washington polgármestere helyi idő szerint este 6 órától kijárási tilalmat rendelt el.

Donald Trump arra szólította fel híveit a Twitteren, hogy békésen tüntessenek.

Donald Trump hivatalban lévő elnök szerdán Washingtonban összegyűlt hívei előtt kijelentette, hogy soha nem fogja elismerni vereségét, illetve Joe Biden demokrata párti elnökjelölt győzelmét az elnökválasztáson.

„Soha nem adjuk fel, soha nem ismerjük el a vereséget” – hangoztatta a Fehér Ház közelében található Ellipse parkban tartott megmozduláson. „Megállítjuk a lopást” – jelentette ki Trump a véleménye szerint elcsalt választásra utalva.

Az amerikai elnök állítása szerint százezrek vettek részt a „Mentsd meg Amerikát” nevű megmozduláson. A tüntetés résztvevői a kongresszus együttes ülése ellen tiltakoztak, amelyen várhatóan megerősítik Joe Biden novemberi elnökválasztáson aratott győzelmét.

Donald Trump beszédében felszólította alelnökét, Mike Pince-t hogy ne hirdesse ki Joe Biden győzelmét a kongresszus rendkívüli ülésén. A leköszönő elnök „gyengéknek” nevezte a republikánus képviselőket.

„Ha Mike Pince helyesen jár el, megnyerjük a választásokat” – mondta az elnök Washingtonban összegyűlt hívei előtt. „Ha nem ezt teszi, szomorú lesz ez a nap az országunknak” – folytatta, azt sejtetve, hogy kételkedik a helyettese magatartásában.

Pence ugyanakkor nem sokkal később kijelentette: nincs felhatalmazása arra, hogy egyoldalúan elutasítsa az elektori szavazatok kihirdezését.

Biden a nap folyamán derűlátóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy a két demokrata párti jelölt valószínű győzelmével a Georgia állambeli pótválasztáson az amerikai szövetségi szenátus is a demokraták ellenőrzése alá kerül.

„Az amerikai nép tetteket és egységet követel. Bizakodóbb vagyok, mint valaha, hogy mindkettőt tudjuk majd biztosítani” – mondta.

A két szenátusi helyért szoros a küzdelem, a szavazatszámlálás még nem zárult le.

A képviselőház elnöke az amerikai nemzeti gárda mozgósítását kérte a tüntetőkkel szemben

Az amerikai nemzeti gárda mozgósítását kérte Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere – közölte az MSNBC amerikai hírtelevízió.


AP amerikai hírügynökség: meglőttek egy nőt a washingtoni Capitolium épületében szerdán a Donald Trump elnököt támogató tüntetők behatolása közben

Egyelőre nem világos, hogy a nőt milyen körülmények között érte lövés, és hogy milyen állapotban van.

A CNN hírtelevízió azt jelentette, hogy a nőt mellbe lőtték. A beszámoló szerint a parlamenti épület ostroma közben több rendőr is megsebesült, s közülük legalább egyet kórházba kellett szállítani. A helyzet a baloldali hírtévé szerint teljesen kaotikus a Capitoliumban.

Korábban írtuk