Hirdetés

A Yeti Airways nepáli légitársaság gépén a négyfős személyzet mellett 68 utas tartózkodott – közölte a légitársaság szóvivője, Szudarsan Bartaula.

A pokharai nemzetközi repülőtér részéről azt közölték, hogy a gépen öt indiai, négy orosz, két dél-koreai, továbbá egy ausztrál, egy francia és egy argentin állampolgár is utazott.

Az ATR 72-es típusú gép a fővárosból, Katmanduból tartott az onnan 200 kilométerre nyugatra található Pokharába, a légi irányítás nem sokkal a felszállás után vesztette el a kapcsolatot a pilótákkal.

A katasztrófa Pokhara térségében történt, helyi kormányzati források szerint a lezuhant gépen keletkezett tűz oltása jelenleg is tart, a Twitteren közzétett videofelvételeken a roncsokból felszálló sűrű füst is jól látható.

A hadsereg szóvivője, Krisna Bandari újságíróknak azt mondta, a gép gyakorlatilag darabokra tört.

A mostani a legsúlyosabb repülőgépszerencsétlenség Nepálban azóta, hogy 1992-ben a pakisztáni légitársaság Katmanduba tartó járata zuhant le, fedélzetén 167 emberrel.

Jóllehet az utóbbi években a nepáli légi közlekedés – részben a turizmusnak köszönhetően – fellendült, a gépek karbantartása és a biztonsági előírások továbbra sem elégségesek. Az Európai Unió biztonsági aggályok miatt korábban kitiltotta légteréből a nepáli repülőgépeket.

Korábban írtuk