Fotó: MTI/AP/John Bazemore, archív, illusztráció
A George Floyd fekete bőrű férfi halála miatt tiltakozó tüntetők Atlantában 2020. június 3-án.
Hirdetés

Az illetékes bizottság – szembe menve Donald Trump elnök előző este kinyilvánított álláspontjával – úgy döntött, hogy módosítja a védelmi költségvetési törvényt, és az elfogadott módosítással beiktatja a jogszabályba a konföderációs vezetőkről elnevezett támaszpontok átnevezésének kötelezettségét. Ennek végrehajtására a védelmi minisztériumnak (Pentagon) három év áll a rendelkezésére.

A törvénymódosítás egyben arra is felkéri a Pentagont, hogy másutt – névtáblákon, hajókon, repülőgépeken – szintén cserélje le az egykori konföderációs vezetők neveit.

A konföderáció az amerikai polgárháború (1861-1865) előtti és alatti időszakban a déli államok szövetsége volt. A déli tagállamokban mind a mai napig sok szobor, emlékmű, utcanév és zászló őrzi ennek a korszaknak az emlékét, és mintegy tíz olyan katonai bázis is van, amely a polgárháború déli katonai vezetőinek nevét viseli. E történelmi személyiségeket sokan az egyesült államokbeli rabszolgaság megtestesítőinek tartják, ezért szobraik és nevük eltávolításának követelése felerősödött.

Korábban írtuk

A héten Sunset Belinsky, a hadsereg szóvivője arról beszélt újságíróknak: Mark Esper védelmi miniszter és Ryan McCarthy, a szárazföldi hadseregért felelős államtitkár „készen áll” annak megvitatására, hogy felülvizsgálja a rabszolgatartó múlthoz kötődő elnevezéseket, köztük a katonai támaszpontok nevének megváltoztatását. Donald Trump csütörtökön a Twitteren úgy fogalmazott: „a kormányzat még csak fontolóra sem veszi” a támaszpontok névváltoztatását. Mint írta: ezek az amerikai történelmi örökség részei.

A szenátusi bizottság voksolása után Roy Blunt missouri republikánus politikus azt nyilatkozta: ha már mindenáron katonákról akarják elnevezni a támaszpontokat, akkor tessék kiválóbb katonákat találni a polgárháborús időszakból. Megjegyezte, hogy Braxton Bragg, akiről az észak-karolinai támaszpontot nevezték el, „valószínűleg a konföderációs seregek legrosszabb tábornoka volt”. Blunt olyan államot képvisel, Missourit, amely annak idején szintén a konföderáció tagja volt.

Csütörtökön este egyébként afroamerikai képviselők egy csoportja törvényjavaslatot nyújtott be arról, hogy a kongresszus díszcsarnokából mozdítsák el a konföderációs személységek – politikusok és tábornokok – szobrait. Erre közvetlen azután került sor, hogy Nancy Pelosi házelnök levélben kérte ezt az ilyen ügyekkel foglalkozó különleges képviselőházi bizottságtól.