Fotó: MTI/EPA/Isabel Infantes
Liz Truss brit miniszterelnök felszólal a Konzervatív Párt birminghami kongresszusán 2022. október 5-én
Hirdetés

Truss a kormányzó brit Konzervatív Párt Birminghamben tartott éves kongresszusának szerdai záróbeszédében kijelentette: a nyugati országok önkényuralmi rezsimek olcsó áruitól és olcsó energiahordozóitól váltak túlzottan függővé.

„Nem álltunk idejekorán Oroszország útjába, de ez soha többé nem fordulhat elő” – fogalmazott a brit kormányfő. Liz Truss közölte: Nagy-Britannia ennek érdekében az évtized végéig a hazai össztermék (GDP) 3 százalékára növeli védelmi kiadásait.

A brit miniszterelnök szerint nem szabad engedni azoknak, akik ukrán területeket adnának át a megállapodásért cserébe, mert ők valójában „ukrán emberéletekkel fizetnének a béke illúziójáért”. Az Oroszországgal vívott háborúban Ukrajna győzhet, győznie kell és győzni is fog – fogalmazott kongresszusi záróbeszédében a brit kormányfő.

Liz Truss beszéde közben környezetvédelmi aktivisták rövid tiltakozó megmozdulást tartottak az ülésteremben az ellen, hogy a kormány az energiaellátás biztonságának erősítése végett az északi-tengeri olaj- és földgázlelőhelyek művelésének bővítését tervezi. Az aktivisták, akik a Greenpeace környezetvédő csoport nevében léptek fel, „Ki szavazott erre?” feliratú transzparenst tartottak a magasba, mielőtt a biztonságiak kivezették őket a teremből.

Truss a tiltakozó aktivistákat a „növekedésellenes koalíció” tagjainak nevezte.

E koalíció tagjai közé sorolta Keir Starmert, a legnagyobb brit ellenzéki erő, a Munkáspárt vezetőjét is, kijelentve: Starmer éppen azokra az energiaipari vállalatokra vetne ki pótlólagos adókat, amelyeknek beruházásai elengedhetetlenek Nagy-Britannia energiaellátási biztonságához.

A brit kormányfő már korábban is többször elutasította azokat az indítványokat, hogy a kormány vessen ki különadókat a nagyvállalatok által elért kiugró pénzügyi eredményekre. Liz Truss álláspontja szerint ugyanis a vállalati adóterhek növelésével nem lehet gazdasági növekedést elérni.

Truss szerdai kongresszusi záróbeszédében kijelentette, hogy a Konzervatív Párt mindig is az alacsony adóterhek pártja lesz. Hozzátette ugyanakkor, hogy a legmagasabb jövedelmek 45 százalékos adókulcsának megszüntetése már nem szerepel a kormány napirendjén, mivel a tervezett intézkedés „elterelte a figyelmet” a növekedési program nagy részéről.

Kwasi Kwarteng pénzügyminiszter a londoni alsóházban szeptember 23-án jelentette be, hogy a jövő áprilisban kezdődő új pénzügyi évtől a személyi jövedelemadó jelenleg 20 százalékos alapkulcsa 19 százalékra csökken, a legmagasabb, 150 ezer font feletti éves jövedelmekre megállapított 45 százalékos felső adókulcs megszűnik, és a magas jövedelműek adója egységesen 40 százalék lesz.

A font a 45 milliárd font (több mint húszezer milliárd forint) értékűre becsült adócsökkentési program finanszírozhatósága és államadósság-növelő hatása körüli piaci aggodalmak miatt a múlt héten rekordmélységekbe, egyes időszakokban az árfolyamparitás közelébe gyengült a dollárral szemben.

A brit kormány adócsökkentési programját a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is bírálta, az S&P Global Ratings nemzetközi hitelminősítő pedig leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az addigi stabilról a brit államadós-osztályzat kilátását, azzal a véleményével indokolva a lépést, hogy az adócsökkentési program az államháztartási egyensúlytalanságok jelentős mélyülésének kockázatával jár.

Kwarteng a piaci viharok nyomán a héten bejelentette, hogy a brit kormány visszavonja a 45 százalékos adókulcs eltörlésének tervét.

Korábban írtuk