A Noam párttal megszületett koalíciós megállapodás kimondja, hogy a miniszterelnöki hivatalban új, a zsidó nemzeti identitásért felelős hatóságot hoznak létre, amelynek élén Maóz áll majd.

Hirdetés

Maóz lesz a felelős a volt Szovjetunió országaiból történő bevándorlásért, az oktatásért és az Izraelben működő külföldi civil szervezetekért.

Várható kinevezésére éles választ adtak politikai ellenfelei. Jaír Lapid, az átmeneti kormány miniszterelnöke őrültségnek nevezte Maóz miniszterhelyettesi kinevezését. Beni Ganz védelmi miniszter egyenesen rasszistának nevezte a Noamot, Merav Michaeli, a Munkapárt vezetője pedig azt mondta, hogy kinevezése sötét időszakot nyit meg.

Avi Maóz korábban a nemzet elleni fenyegetésnek nevezte az LMBTQ-közösséget. A család szerinte mindig egy anyából és egy apából áll, a homoszexuálisokat pedig átnevelő terápiának kell alávetni. Ellenzi a nők katonai szolgálatát, mert a zsidó nők szerepe szerinte a gyermekvállalás és nevelés, a család fenntartása.

Korábban írtuk

„Az ellen dolgozunk, amiről úgy gondoljuk, hogy fenyegetést jelent a társadalomra és Izrael népére. Ezért harcolni fogok az alternatív családok napirenden tartása ellen” – mondta Maóz egy interjúban.

„A nők sokféleképpen járulhatnak hozzá a társadalomhoz, de a legjelentősebb hozzájárulásuk a nemzethez a házasság, és Isten segítségével a családalapítás” – tette hozzá.

Maóz bejelentette, hogy a reformjudaizmus ellen fog dolgozni Izrael zsidó identitásának megőrzése érdekében, és hogy szerinte a visszatérés törvényét arra használták, hogy nem zsidókat engedjenek be az országba.

A visszatérési törvény alapján jelenleg egy zsidó nagyszülő bizonyítása esetén bárki izraeli állampolgárrá válhat, noha a halacha, a zsidó vallási jog szerint a számít zsidónak, akinek az anyja zsidó.