Az elmúlt héten Khan bejelentette, hogy egy 1 millió font értékű alapot hoz létre, egybekötve egy Untold Stories elnevezésű programmal, amelynek keretében közösségi szervezetek pályázhatnak – egyenként legfeljebb 25 ezer font értékben – arra, hogy segítsék London közterületeinek „felfrissítését” – például falfestményekkel, utcai művészettel, vagy új utcanevekkel.

Hirdetés

Kiindulópontként felhasználják az Art UK országos kutatási projektjét, amelyet részben a városháza finanszírozott. Ez a tanulmány áttekintette az elmúlt ezer év során London közterületein elhelyezett szobrokat, és megállapította, hogy a főváros közel 1500 műemléke közül több mint egyötödüket neves férfiaknak szentelték, ugyanakkor közülük csupán 14 szobor ábrázol színes férfit.

2019-ben London lakosságának 41 százaléka volt fehér bőrű, Sadiq Khan 2017-es London Plan nevű terve pedig legalább másfél millió migráns betelepítését célozta meg. „Célom, hogy a világ legnagyobb városa legyünk” – mondta akkor egy sajtótájékoztatón.

A Breitbart szerint a Londonban készülődő új kulturális forradalom minden bizonnyal érinteni fogja a „rasszista szobrokat”, és az olyan gyanús nevű utcákat is, mint például a Black Boy Lane (Fekete Fiú köz), amely körülbelül 300 éves és amely arról kapta a nevét, hogy egykoron kéményseprők lakták. Ezen kívűl még számos olyan utca van, amelyet olyan katonai vezetőkről és háborús hősökről neveztek el, akik ellen a baloldal gyűlöletkampányt indított.

Korábban írtuk

„Feketeként nem tartom sértőnek a nevet„ – nyilatkozta a MailOnline-nak a fekete bőrű Learie David, aki az 1970-es évek óta lakik az utcában. – „Úgy ismernek, mint aki a Black Boy Lane-en él és nem akarom, hogy ez megváltozzon. Még az ajtónk felett is ott az utcanév.”