Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Theresa May brit miniszterelnök szerint London nem fogja megengedni, hogy Észak-Írország és az Ír Köztársaság között ismét a múltat felidéző határellenőrzési rendszer alakuljon ki a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) után.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A konzervatív párti brit kormányfő kedden az északír fővárosban, Belfastban mondott beszédet helyi üzleti vezetők előtt, nem titkoltan azzal a céllal, hogy eloszlassa a Brexit utáni ír-északír határforgalmi rendszerrel kapcsolatos, egyre erőteljesebb félelmeket.     

Kijelentette: a brit kormány változatlanul tartja magát azon kötelezettségvállalásához, hogy nem lesz „kemény határ” Észak-Írország és Írország között, és ennek alapján semmiféle fizikai határellenőrzési infrastruktúra és forgalomellenőrzési mechanizmus nem jön létre e határon a Brexit után.

May szerint ez azt is jelenti, hogy az emberek a határ mindkét oldalán a Brexit után is „pontosan ugyanúgy élhetik életüket, mint most”.

A brit miniszterelnök kiemelte beszédében, hogy az észak-írországi üzleti szervezetek, mezőgazdasági vállalkozások és a civil csoportok egyaránt támogatták a Brexit feltételrendszerében foglalt készenléti mechanizmust (backstop). Ennek a tartalékmegoldásnak a célja éppen a hosszú évek óta nem létező ír-északír határellenőrzés visszaállításának elkerülése lenne abban az esetben, ha London és az EU között nem jön létre időben olyan átfogó kereskedelemi megállapodás, amely a határellenőrzést önmagában feleslegessé teszi.

A 499 kilométeres ír-északír határ a Brexit után az Egyesült Királyság és az EU egyetlen szárazföldi vámhatára lesz. 

A londoni alsóház mindenekelőtt a backstop-mechanizmus miatt utasította el a múlt hónapban példátlan, 230 fős többséggel az EU-val novemberben elért 585 oldalas kilépési megállapodást. A konzervatív alsóházi frakció keményvonalas Brexit-tábora és a kisebbségi tory kormány külső támogatója, a nem kevésbé EU-szkeptikus irányvonalú Demokratikus Unionista Párt (DUP) – a legnagyobb északír protestánst britpárti erő – attól tart ugyanis, hogy a backstop-megoldás jelenlegi formája, ha életbe léptetése szükségessé válik, végleg vámuniós viszonyrendszerben tartaná az Egyesült Királyságot az EU-val.

Arlene Foster, a DUP vezetője kedden, nem sokkal Theresa May belfasti beszéde előtt a BBC rádiónak nyilatkozva kijelentette: a DUP számára továbbra is problémát jelent a „mérgező hatású” backstop-mechanizmus, mivel a párt megítélése szerint ez a záradék belső vámhatárt teremthet Észak-Írország és az Egyesült Királyság többi része között.

Keddi belfasti beszédében Theresa May elismerte, hogy az EU-val kötött kilépési megállapodás elfogadásához az egyezmény jelenlegi formájában nem teremthető meg a parlamenti többség, csak abban az esetben, ha sikerül jogilag kötelező érvényű módosításokat elérni a backstop-mechanizmusban.

A brit kormányfő csütörtökön Brüsszelbe utazik, ahol Jean-Claude Junckerrel, az Európai Bizottság elnökével tárgyal a Brexit-megállapodásról. Az EU vezetői azonban már korábban kijelentették, hogy nem lehet szó az egyezmény újranyitásáról, sem a backstop-záradék eltávolításáról.