Az államfő az intézkedést a fehérorosz nemzetbiztonsági tanács titkárával, Aljakszandr Volfoviccsal tartott megbeszélését követően jelentette be, egyebek között azt állítva, hogy az ellenzék hatalomátvételre készül. Hozzátette, hogy Ukrajnában alakulatokat képeznek ki nemcsak a hatalomátvételre, de arra is, hogy az országot a NATO-blokkhoz csatolják. „Ismét azzal próbálkoznak, hogy egy új Ukrajnát hozzanak létre itt, Fehéroroszországban. Ezt nem szabad megengedni” – idézte az államfőt a BelTa.

Hirdetés

Lukasenka már korábban is beszélt arról, hogy Ukrajnában külföldre szökött fehérorosz harcosokat képeznek ki fegyveres felkelés kirobbantására a saját hazájukban.

Oroszország február végén átfogó hadműveletet indított Ukrajna ellen, részben szövetségese, Fehéroroszország területéről. A nemzetközi közösség számos büntetőintézkedést hozott Moszkva ellen, ezek egy része Fehéroroszországra is kiterjed.

Korábban írtuk