Információk szerint a luxemburgi kormány készen áll a digitális oltási tanúsítvány alkalmazására, bevezetése utolsó szakaszába lépett, amelynek során az illetékes hatóságok felkészítése zajlik az iratokban tárolt adatok olvasására és kezelésére.

Hirdetés

A digitális igazolvány rögzíteni fogja, hogy tulajdonosa megkapa-e már a koronavírus elleni védőoltást, esetleg felépült a koronavírus okozta betegségből, illetve a közelmúltban végzett koronavírus-teszt negatív eredményét.

A Luxembourg Times című angolnyelvű luxemburgi hírportál szerint a koronavírus ellen beoltott emberek várhatóan nagyobb szabadságot élvezhetnek majd, mint azok, akik vonakodnak beoltatni magukat. Azok, akik a háromból bármelyik kritériumnak megfelelnek, egyebek mellett részt vehet tömegeket vonzó rendezvényeken vagy összejöveteleken, például koncerteken, lehetővé téve Luxemburg számára a korlátozások további lazítását. Az igazolvánnyal a luxemburgi utazóknak a továbbiakban nem kell negatív teszteredményt bemutatniuk hazaérkezésükkor – közölték.

A tanúsítvány bevezetése egybeeshet jelenlegi járványügyi korlátozások június 12-i lejártával, és megelőzné az európai uniós, július elsejétől érvényes közös uniós oltási igazolványok tervezett bevezetését – tették hozzá.

Korábban írtuk

A nagyhercegségben az éttermek és kávézók jelenleg 22 óráig lehetnek nyitva, beltérben friss negatív koronavírus-teszttel rendelkező vendégeket is fogadhatnak. Legfeljebb négy, különböző háztartásban élő ember tartózkodhat együtt magánlakásban, illetve bárok és éttermek asztalai körül. Az éjszakai kijárási tilalom éjféltől reggel 6 óráig tart.

A luxemburgi Egészségügyi Minisztérium legfrissebb adatai szerint az aktív fertőzöttek száma jelenleg 1773, a koronavírus okozta betegségből felgyógyultak száma 66 609 az országban. A koronavírussal diagnosztizáltak átlagéletkora 32,2 év. Egy hét alatt átlagosan 3 halálesetet jelentettek a jelenlegi járványhoz kapcsolódóan, az elhunytak átlagéletkora 83 év. Luxemburgi kórházakban jelenleg 43 koronavírussal fertőzött beteget ápolnak, közülük 29 esetben kell intenzív ellátást biztosítani. A koronavírussal kórházban ápoltak átlagéletkora 59 év.

A koronavírus-járvány megjelenése óta 69 579 fertőzéses esetet jegyzetek fel és 812-en haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Luxemburgban.

A La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdai számában arról tájékoztatott, hogy Belgium ideiglenesen felfüggesztette a Johnson & Johnson vállalat koronavírus elleni vakcinájának alkalmazását a 41 éveseknél fiatalabbak esetében, miután egy 40 évesnél fiatalabb beoltott meghalt nemsokkal a vakcina beadását követően.

A belga kormány az eset kapcsán sürgősségi eljárás keretében véleményt kért az Európai Gyógyszerügynökségtől (EMA). A napilap információ szerint a hétvégén elhunyt, 40 évesnél fiatalabb beteg súlyos trombózissal és alacsony vérlemezkeszám miatt került kórházba – közölték.

A belga közegészségügyi hatóság szerdai tájékoztatása szerint a koronavírushoz köthető kórházi kezelések száma 12 százalékkal, az intenzív ellátásra szorulók száma 11 százalékkal, a halálesetek száma 16,4 százalékkal csökkent egy hét alatt. Az új fertőzöttek száma azonban növekvő tendenciát mutat, a hét folyamán naponta átlagosan 2401 ember esetében mutatták ki a koronavírust, 14 százalékkal többször, mint a megelőző hétnapos időszakban.

Megjelenése óta 1 050 677 ember esetében mutatták ki az új típusú koronavírust, és 24 873-an haltak meg a vírus okozta betegség szövődményeiben Belgiumban.