„A német külpolitika megbízhatóságára a jövőben is lehet építeni” – jelentette ki a szociáldemokrata politikus New Yorkban, ahol az ENSZ-közgyűlés 76. ülésszakának általános vitáján vesz részt.

Hirdetés

„Mindenkinek, akivel itt beszéltem, világosan megmondtam, nem számítok arra, hogy a Bundestag-választások jelentős mértékben változtatnának a német külpolitika folytonosságán” – jelentette ki a tárcavezető.

Maas – mint fogalmazott –  nem tartja meglepőnek, hogy a német külpolitika nem játszott jelentősebb szerepet a választási kampányban. „Az volt a benyomásom, hogy a kampányt sokkal inkább a jelöltek személyének kérdése uralta” – vélekedett Maas. „A külpolitika önmagában soha nem játszik nagy szerepet a választási kampányokban” – tette hozzá.

A német diplomácia vezetője ugyanakkor fontosnak tartotta, hogy nagyobb figyelmet szenteljenek a nemzetközi kérdéseknek. Hangsúlyozta, hogy számos kihívást csak nemzetközi összefogással lehet megoldani. „A külpolitika ezért már régen a belpolitika részévé vált, és jóval nagyobb figyelmet érdemel a belpolitikai vitában” – fűzte hozzá a német külügyminiszter.

Korábban írtuk