Guillemain szerint a politikai korrektség nevében végrehajtott agymosás visszafordíthatatlan károkat okozott a francia elitben, és kevesen látják a tömeges bevándorlás veszélyét úgy, mint Magyarországon Orbán Viktor.

Hirdetés

Jacques Guillemain azt mondta, könyve nem „az egyenruhások lázadása”, hanem személyes „segélykiáltás”, amelyben leleplezi Emmanuel Macron politikáját, aki önazonossági katasztrófába és faji káoszba vezet bennünket azáltal, hogy a világ minden nyomorának lefolyójává teszi Franciaországot.

A volt vadászpilóta úgy fogalmazott, hogy „amikor az ember huszonöt éven át szolgálta a hazáját, majd szembesül a mostani leromlottsággal, akkor nem tehet mást, mint hogy fellázad azok ellen, akik elpusztítják ezeréves nemzetünket”, majd hazánkat méltatta:

Önök Magyarországon abban a szerencsés helyzetben vannak, hogy van egy józan vezetőjük, aki tökéletesen tudja, hová vezethet a tömeges bevándorlás, amely teljességgel idegen a kultúránktól és zsidó–keresztény gyökereinktől.

A teljes interjú a Magyar Nemzet oldalán olvasható.

Korábban írtuk