Fotó: MTI/AP/Michel Euler

A kormány ellenáll az üzemanyag adóemelése elleni megmozdulásoknak, amelyeknek csak az előremutató párbeszéd és a magyarázat vethet véget – jelentette ki Emmanuel Macron francia államfő a belgiumi Louvain la Neuve-ben kedden.

Fotó: MTI/AP (illusztráció)

A francia elnök belgiumi látogatásának második, befejező napján mintegy nyolcszáz diák előtt tartott beszédében a sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmát név szerint nem említve aláhúzta, „teljesen normális, hogy vannak tiltakozások, hogy az emberek kifejezik nemtetszésüket”.

„A környezetvédelmi változások a szokások megváltoztatását követelik. Ez soha sem könnyű, azonban közösen, felelősségteljesen kell cselekednünk” – fogalmazott.

Macron hétfőn Brüsszelben azt mondta, hogy „ha eljön az idő”, válaszolni fog a tiltakozóknak.

A tiltakozó autósok által néhány hete indított, a gépkocsikban kötelezően tartandó, sárga láthatósági mellényről elnevezett sárga mellényesek mozgalmához tartozók négy napja folytatják forgalomlassító és útlezáró akcióikat az üzemanyag környezetvédelmi adójának január 1-től tervezett emelése ellen. A megmozdulások elsősorban Bretagne-ban, a keleti országrészben és a dél-franciaországi Provence-Alpes-Côte d’Azur régióban vannak, ahol több autópályán is jelentősek a fennakadások.

A pártoktól és szakszervezeti támogatásoktól mentes, spontán módon, a közösségi oldalakon szervezett, a franciák háromnegyede által támogatott megmozdulás szombaton kezdődött, aznap csaknem 290 ezren tiltakoztak országszerte, vasárnap 46 ezren, hétfőn 26 ezren vettek részt az útblokádokban.