Fotó: Facebook/Szijjártó Péter
Hirdetés

A konzulátus nyitóünnepségén a tárcavezető kiemelte, hogy a régióban csaknem húszezer magyar él, így a képviselet megnyitása máris százak, ezrek számára teszi könnyebbé, hogy a közelgő „sorsdöntő” szavazáson kifejezzék akaratukat Magyarország jövőjéről, a gyermekek biztonságáról.

„Számunkra fontos, hogy minden magyar ember véleménye tükröződjön majd abban a döntésben, amelyet áprilisban közösen meghozunk hazánk jövőjéről” – fogalmazott.

A lyoni képviselettel együtt immár világszerte 146 helyszínen lehet majd voksolni április 3-án.

Szijjártó Péter hangsúlyozta, hogy a kormány 2010 óta olyan külpolitikát folytat, amely a nemzeti érdek érvényesítésére fókuszál. Ez szerinte egyrészt egy erős külgazdasági pillérre támaszkodik, másrészt céljának tekinti, hogy megkönnyítse a magyar emberek életét, a világ bármely pontján élnek is.

„Ennek elérése csak úgy lehetséges, ha a világ számunkra fontos pontjain fizikailag is jelen vagyunk. Márpedig Lyon és Franciaország déli régiója ilyen hely” – mutatott rá.

A miniszter elmondta, hogy a lyoni magyar konzulátus először 1987-ben nyílt meg, de az előző kormány beszüntette a működését egy nagy bezárási hullám keretében. A mostani kormány azóta az akkoriban bezárt konzulátusok és nagykövetségek jelentős részét újranyitotta, így az országnak mára több mint 130 külképviselete van világszerte.

„Külpolitikát csinálni, beruházókat meggyőzni, exportpiacokat szerezni, illetve a magyarok érdekképviseletét ellátni nem lehet úgy, hogy az ember csak a budapesti központban ücsörög” – vélekedett.

Ezt követően arra is kitért, hogy Magyarország és Franciaország együttműködése a kölcsönös tisztelet alapján áll és egyre szorosabb. Szavai szerint a felek egyre stratégiaibb kérdésekben is egyet tudnak érteni, és hasonlóan ítélnek meg számos, az Európai Unió előtt álló kihívást, még ha bizonyos fontos kérdésekben el is tér a megközelítésük.

Végül aláhúzta ennek kapcsán a gazdasági kapcsolatok jelentőségét, s arról számolt be, hogy növekszik a kétoldalú kereskedelmi forgalom, Franciaország Magyarország kilencedik legfontosabb kereskedelmi partnerévé vált, s mára a francia cégek jelentik az ötödik legnagyobb beruházói közösséget hazánkban. Ebben a tekintetben pedig a dél-franciaországi térség vállalatai, például a Michelin vagy a Sanofi rendkívüli fontos szereplőnek számítanak – közölte.

Korábban írtuk