Fotó: MTI/AP/Alberto Pellaschiar (archív)
Hirdetés

Giuseppe Conte először a képviselőházban mondott majdnem háromnegyed órás beszédet. Ugyanezt később a szenátusban is megismétli, majd a frakciók reagálásai következnek.

A kormányfő „alaptalannak, teljesen hamisnak és rágalomnak” nevezte Matteo Salviniak, a Liga vezetőjének korábbi kijelentéseit, miszerint az „áruló” Conte a parlament megkerülésével megállapodott az Európai Unióval az európai pénzügyi stabilitási mechanizmus (ESM) reformjáról.

Giuseppe Conte hangsúlyozta, hogy „semmit nem írt alá”, és az ESM-ről folytatott eddigi európai tárgyalásokhoz a római parlamenttől kapott mandátumot. Conte a „lehető legtávolibb” lehetőségnek nevezte, hogy Olaszországnak szüksége lehetne az „állammentő” mechanizmusnak is nevezett ESM-re.

A képviselőházban reagáló Giorgia Meloni a jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke hazugnak nevezte Giuseppe Contét hangoztatva, hogy az egész ESM nem más, mint mentőöv a német bankok számára, amelyeket „az olaszok pénzével állítanak talpra”.

Igazi összecsapás a szenátusban várható, ahol Matteo Salvini válaszol Giuseppe Conténak. Hasonló parlamenti „csata” augusztus 20-án zajlott le, amikor a kormányból kilépő Salvini és a lemondását benyújtó Conte vívott párbajt egymással.

Az ESM az euróövezet pénzügyi stabilitásának biztosítását célzó uniós stratégia részét alkotja: a 2002 februárjában aláírt kormányközi szerződés a pénzügyi nehézségekkel küzdő vagy azok által fenyegetett euróövezeti országoknak nyújt segítséget. Olaszország – Németország és Franciaország után – az ESM harmadik legnagyobb finanszírozója. Az ESM reformját a tervek szerint februárban írják alá, de a módosításokban a tagállamok már megállapodtak.

Az olasz kormányfő június végén járult hozzá az ESM új szerződéséhez. Giuseppe Conte korábbi nyilatkozatai szerint az akkori kormánypárt Liga tudott mindenről, Matteo Salvini viszont azt állítja, hogy a miniszterelnök erről nem értesítette sem az akkori kormánypártokat, sem a parlamentet. Azóta kormányváltás is történt, ezért Salvini újabb parlamenti szavazást sürget. A jelenlegi két kormánypártból a baloldali Demokrata Párt (PD) Giuseppe Contét támogatja, az Öt Csillag Mozgalom (M5S) viszont fenntartásait fejezte ki.

Elemzők szerint az ESM-ről indított vita valójában az olasz kormány és ellenzék közti harc újabb fejezete. Matteo Salvininek szerintük sikerült sarokba szorítania és tovább gyengítenie Giuseppe Contét. A feszültséget azonban az M5S is igyekszik kihasználni saját pozíciói erősítésére, akár a miniszterelnökkel szemben is.

Ha Giuseppe Conte nem enged és nem kezd újabb európai tárgyalást az ESM-ről, kormányfői székét kockáztatja; ha enged, akkor viszont az európai piacok fenntartásait erősíti Olaszországgal szemben. A miniszterelnök ezért valószínű halasztást kér majd. Legközelebb december 11-én számol be ismét az ESM-tárgyalásokról, és ezt parlamenti szavazás követi.