Fotó: MTI/KKM/Mitko Sztojcsev
Hirdetés

Szijjártó Péter Magyarország brüsszeli nagykövetsége luxembourgi irodájának hivatalos megnyitó ünnepségén úgy fogalmazott: „eljött az ideje, hogy elődeink korábbi hibáját jóvátegyük, amiért tíz évvel ezelőtt bezárták a magyar képviseletet”.

Magyarország ugyanis úgy gondolja, hogy hatékony képviseletet a személyes jelenlét tesz lehetővé – húzta alá.

Arról tájékozatott, hogy a két ország közötti kereskedelmi kapcsolatok tavaly „minden eddigi rekordot megdöntöttek”, ugyanis a magyar export 28 százalékos növekedést jelentve elérte a 100 millió eurót, a Magyarországon működő luxemburgi vállalatok pedig szintén folyamatosan növelik kapacitásaikat.

Utóbbiak között példaként említette, hogy az Orosházán működő luxemburgi üveggyár kapacitásnövelést tervez, Európa egyik jelentős légi teherszállító vállalata, a Cargolux pedig kapacitásait megkettőzve heti hatra sűrítette magyarországi járatait újabb piacok megnyitására adva lehetőséget. Hozzátette, az egyik fapados légitársaság idén októbertől közvetlen, személyszállító repülőjárattal fogja összekötni Luxembourgot Budapesttel.

Elmondta azt is, hogy a luxembourgi idén már a negyedik magyar képviseletnyitás az amerikai Miami, a lengyelországi Wroclaw és az izraeli Jeruzsálem után. A magyar kormány az elkövetkezendő időszakban húsz hasonló képviselet megnyitását tervezi – tette hozzá Szijjártó Péter.

Jean Asselborn luxemburgi külügyminiszter beszédében arról beszélt, hogy Nagy-Britannia tervezett kilépése az EU-ból azt mutatta meg, hogy szükség van az egységre, a kétoldalú kapcsolatokra, amelyek az európai uniós erősfeszítéseket egészítik ki, emellett további lehetőségeket nyit a partnerség konszolidálására a regionális együttműködésben.

Úgy vélekedett, hogy a visegrádi csoport, köztük Magyarország és a Benelux-országok együtt tudnak működni a közös kihívások leküzdésében. Fent kell tartani a párbeszédet az országok között a közös célokról és együtt kell dogozni azon, hogy újabb előnyökkel szolgáló lehetőségeket határozzanak meg – tette hozzá a luxembourgi külügyminiszter.