Fotó: shutterstock.com (archív)
Hirdetés

Lányok, akiket az utca közepén erőszakolnak meg, kamaszok, akikkel egy késszúrással végeznek; rendőrök, tűzoltók, akiket megtámadnak, lakótelepek, amelyek kigyulladnak; egy tinédzser lány,

Mila, aki az iszlamista szélsőségesek életveszélyes fenyegetései miatt állandó rendőri védelem alatt áll; egy Algériából Franciaországba költözött nő, akit férje az utcán, elevenen égetett el, mert az asszony úgy akart élni, mint a franciák.

Magyarországnak is megvan a maga vonzereje – írja a lap. „Az egész Orbán Viktor 2017-ben elhangzott mondatával kezdődött: »Természetesen beengedjük az igazi menekülteket: a németeket, a hollandokat, a franciákat, az olaszokat, a terrorizált politikusokat és újságírókat«.” A lap cikkéből kiderül: valóban vannak Magyarországon hazájukból menekülni kényszerült keresztények, akik itt akarják megtalálni azt az Európát, amelyet otthon elvesztettek.

Almássy Ferenc, a Visegrád Post konzervatív hírportál főszerkesztője rendszeresen kap „információkéréseket” a Magyarországra letelepedni szándékozó franciáktól.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak.

Korábban írtuk