Hirdetés

Erről a miniszter azon a sajtótájékoztatón beszélt, amelyet Dmitro Kuleba ukrán miniszterelnök-helyettessel közösen tartott pénteki kijevi megbeszélésüket követően.

„Értjük Ukrajnának azt az elvárását, hogy a területén élő minden állampolgár tudjon ukránul beszélni, mi pedig azt szeretnénk, ha a Kárpátalján élő magyarok megőrizhetnék magyar anyanyelvüket. Szerintünk ezt a két célt egyszerre is el lehet érni” – fogalmazott Szijjártó.

Elmondta: ismertette az erre vonatkozó magyar javaslatokat Anna Novoszad ukrán oktatási miniszterrel, akivel abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben fogadja a kárpátaljai magyar pedagógusok szövetségének vezetőit.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy a magyar kormány a jószomszédi kapcsolatok újjáépítésében érdekelt Ukrajnával.

„Azonban azt szeretnénk, ha néhány pragmatikus és praktikus sikertörténetet fel tudnánk építeni, ami segítene újjáépíteni a két ország közötti jó kapcsolatot. Ezért márciusra Budapestre összehívtuk a kormányközi együttműködési bizottság ülését” – tette hozzá. Emlékeztette arra, hogy a testület már hét éve nem ült össze, és egyetértettek abban ukrán partnerével, hogy már sürgető egy ilyen találkozó megtartása.

Fotó: MTI/KKM/Borsos Mátyás

A magyar diplomácia vezetője kifejtette: Budapest szeretné, ha ezen az ülésen sikerülne megállapodni legalább egy új határátkelőhely megnyitásáról. Szeretné azt is, ha meg tudnának állapodni a Magyarország által korábban felajánlott infrastrukturális hitelkeret felhasználásáról, a mezőgazdasági és egészségügyi együttműködés fejlesztéséről és a két ország által kibocsátott diplomák kölcsönös elismeréséről.

„Egyetértek Dmitro Kulebával abban, hogy mindketten sikertörténetté szeretnénk tenni Kárpátalját. Ezért mi készen állunk arra, hogy a Kárpátalján eddig folytatott gazdaságfejlesztési programunkat folytassuk, és továbbra is támogatást nyújtsunk a Kárpátalján működő oktatási, egészségügyi, kulturális intézmények működtetéséhez” – hangsúlyozta.

Kijelentette, hogy „ha ez az ülés jól sikerül, az megnyitja a lehetőséget Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Orbán Viktor miniszterelnök tavaszi csúcstalálkozója előtt”.

Szijjártó Péter hozzáfűzte, hogy Magyarország továbbra is kész fenntartani az Ukrajnának nyújtott humanitárius támogatásait. Örömét fejezte ki, hogy a közeljövőben beindul a Budapest és Zaporizzsja közötti közvetlen légi járat, amivel már öt ukrán nagyváros is elérhetővé válik közvetlenül légi úton a magyar fővárosból.

Dmitro Kuleba az MTI-kérdésére válaszolva elmondta, hogy a kisebbségek jogainak védelméről szóló, a kormány által megígért törvényjavaslatot a kulturális minisztérium készíti elő. Ezt követően társadalmi vitára bocsátják.

Kuleba elmondta: egyelőre nem tudja, mikor kerülhet az előterjesztés a parlament elé. Ugyanakkor közölte: Kijev mindent megtesz a kisebbségek védelmében, amit a nemzetközi kötelezettségek előírnak számára, és nem kívánja elodázni a törvény elfogadását.

Az ukrán miniszterelnök-helyettes a sajtótájékoztatón megköszönte Magyarországnak Ukrajna területi integrációjának támogatását és azt segítséget, amelyet az ukrán gyermekek rehabilitációjáért tett.

Szijjártó Péter a nap folyamán megbeszélést folytatott még Vadim Prisztajko ukrán külügyminiszterrel és Olekszij Honcsaruk miniszterelnökkel is.