„Ez heti mintegy háromezer elfogást jelent, és a szám egyre csak emelkedik” – jelentette ki Ruf. Mint mondta, a migránsok többségét Ausztria Magyarországgal közös határának közelében tartóztatja fel az osztrák rendőrség. Hozzátette, hogy a menedékkérők jelentős része afgán, pakisztáni, indiai, szíriai, illetve tunéziai állampolgár.

Az osztrák belügyminisztérium adatai alapján a januártól augusztusig terjedő időszakban 56 ezer menedékkérelmet nyújtottak be Ausztriában.

Gerhard Karner néppárti belügyminiszter ezzel összefüggésben arról beszélt, hogy többségében olyanok terjesztettek elő kérelmet, akiknek gyakorlatilag semmi kilátásuk nincs a menekültstátusz megszerzésére. Arányában a legtöbb bevándorló az utóbbi időben Indiából érkezett, ügyük szinte reménytelen – ismertette Karner. „Még egyetlen menekültkérelmüket sem bírálták el pozitívan” – fűzte hozzá a tárcavezető, aki szerint a migránsokat embercsempészek használják ki fejenként 3000-7000 eurót követelve tőlük az illegális bevándorlásért.

A rendőrség intenzív munkájának köszönhetően az idén eddig 440 embercsempészt vettek őrizetbe. Karner szerint a tavalyi év egészében volt ennyi őrizetbe vétel. Hozzátette, hogy az idén több mint hétezer embert toloncoltak ki, 60 százalékukat önkéntes alapon.

Ausztria szeptember végétől vezetett be ellenőrzést Szlovákiával közös határán, miután Csehország is úgy döntött, hogy legalább tíz napra visszaállítja az ellenőrzést a Szlovákiával közös határának teljes hosszában az intenzívebbé vált illegális migráció miatt.

Hirdetés
Korábban írtuk