A német politikus az ntv német hírtelevízióban sugárzott interjúban kiemelte, hogy a tagországi állam-, illetve kormányfőket összefogó Európai Tanács hétfőn kezdődő tanácskozásán megállapodásra kell jutni az orosz kőolajra kivetendő embargóról, mert Oroszország Ukrajna ellen indított háborúja miatt „erkölcsileg vállalhatatlan”, hogy naponta eurószázmilliós nagyságrendű összegek vándorolnak az EU-ból Moszkvába.

Hirdetés

Manfred Weber ezzel összefüggésben kifogásolta a magyar kormány álláspontját. „Őszintén szólva elegem van abból, hogy Orbán Viktor diktálja az ütemet” – mondta a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) politikusa. Ha a magyar kormány „nem hajlandó felhagyni a blokáddal”, akkor el kell érni, hogy az EU a „leglassabbakat” hátrahagyva haladhasson előre – tette hozzá.

Mint mondta, „Orbán nem játszadozhat velünk”, szükség esetén közös, egységesen meghozott, EU-s szintű döntés nélkül is lehetséges az előrelépés, mert a tagállamok külön-külön, kormányközi megállapodások alapján is bevezethetik az embargót.

Hozzátette: az embargó körüli vita azt jelzi, hogy az EU-nak a cselekvőképesség megőrzése érdekében el kell távolodnia a teljes egyetértésen alapuló döntéshozatali mechanizmustól.

Korábban írtuk

Manfred Weber a többi között arról is szólt, hogy helyesnek tartja a CSU és a testvérpárt Kereszténydemokrata Unió (CDU) megegyezését a német kormánypártokkal – szociáldemokraták , Zöldek, liberálisok – a tervezett százmilliárd eurós haderőfejlesztési alapról. Kiemelte: „erős jelzés” a világnak, hogy Németország hajlandó beruházni a védelembe, de nem szabad megfeledkezni az európai perspektíváról, a nemzeti haderő erősítése mellett a közös európai védelmi képességek fejlesztéséről sem.

A koalíciós pártok és a szövetségi parlament alsóháza (Bundestag) legnagyobb ellenzéki erejét alkotó CDU/CSU pártszövetség vezetőinek vasárnap késő esti megegyezése szerint a kormánypártok vállalják, hogy a 100 milliárd eurót teljes egészében a hadsereg (Bundeswehr) fejlesztésére fordítják. A CDU/CSU cserébe vállalja, hogy biztosítja az új állami pénzügyi alap felállításához elengedhetetlen alkotmánymódosításhoz szükséges kétharmados többséget a Bundestagban.