A 49 éves hollywoodi sztár azután fejtette ki gondolatait, hogy elindította a Speed Academy nevű kezdeményezést, amely a Total Karting Zeróval együttműködve az „alulreprezentált közösségek fiatal motorsporttehetségeit” igyekszik felkarolni.

Hirdetés

Elba, aki bevallottan „autómániás”, kifejtette: „korlátozott a bejutási lehetőség” a motorsportok világába, de reméli, a program megmutatja majd, hogy „mindenhol vannak tehetségek”. Azt mondta: „Ez az evolúció természete, és ha a motorsport ezt az evolúciót valamilyen módon képviselni akarja, akkor most kell elültetni a magokat. Ugyanez a helyzet az én iparágamban, a filmkészítésben is. A televízió sokáig nem hasonlított arra a világra, amit képvisel, nagyon elhajlott egy bizonyos irányba. El kellett gondolkodni azon, ezt hogyan változtassuk meg, és ez a színészektől és a szereposztástól a történetmesélőkig és a gyártásig terjedt. Ha most megnézzük a televíziót, megnézzük a szereposztásokat, már az emberi faj egy szélesebb körét látjuk.”

A Hobbs & Shaw sztárja hangsúlyozta, mindez javította a film- és televíziós ipar elérését, hozzátéve: „Tehát ahhoz, hogy az autóipar biztosítsa a jövőjét egy folyamatosan változó világban, egy kicsit követnie kell ezt a példát”.

(forrás)

Korábban írtuk