Fotó: ShutterStock.com/mark reinstein (archív)
Hirdetés

Miután a lap a 2020-as év nagy részét azzal töltötte, hogy Biden szekerét tolta Trumppal szemben, most szigorú figyelmeztetést küldött az elnök „korával és azzal kapcsolatban, képes lehet-e másodszor is felvenni a harcot” korábbi kihívójával.

Idős koráról, a lendület hiányáról, valamint „a bűnbánatról és a szorongásról” is szót ejtve a lap arról írt, a demokraták félnek, hogy Biden újra megméretteti magát – ám ezúttal sikertelenül. A Times rámutatott az elnök számos kudarcára, például a 40 éves szinten álló inflációra, a rekordmagas gázárakra, a magas bűnözésre, valamint a kulturális csatákban (például az abortusz vagy a Build Back Better csomagon belül a radikális szélsőbaloldali javaslatok elbukásának kérdése) elszenvedett vereségekre.

„A közel ötven demokrata tisztségviselővel – a megyei vezetőktől a kongresszusi képviselőkig -, valamint a 2020-ban még Bident támogató, csalódott választókkal készített interjúkból kiderül: a párt aggódva figyeli, ahogyan a republikánusok ereje növekszik, és rendkívül pesszimistán tekintenek az előttük álló időszakra” – ismerte el a The New York Times. – „Miközben a nemzet előtt álló kihívások egyre csak nőnek, és a megfáradt «biztos szavazók» lelkesedése elapadt, a demokraták a szakszervezeti gyűléseken, a Capitol Hill hátsó szobáiban és a keleti parttól a nyugati partig rendezett pártgyűléseken csak csendben nyugtalankodnak Biden vezetői képességeit, korát és alkalmasságát illetően.”

Steve Simeonidis, a Demokrata Nemzeti Bizottság (Democratic National Committee; DNC) tagja a lapnak azt nyilatkozta, az amerikai nemzet nem halad jó úton, és ennek következtében Bidennek nem kellen újra elindulnia az elnöki jelöltségért folyó versenyben.

Korábban írtuk

„Ha azt mondanánk, hogy a hazánk jó úton jár, az durván ellentmondana a valóságnak” – mondta Simeonidis. – „[Bidennek] közvetlenül a félidős választások után be kellene jelentenie, hogy nem jelölteti magát 2024-ben.”

Egy demokrata kongresszusi képviselőjelölt pedig azt mondta, a demokraták tanácstalanok az ország helyzetének alakulását illetően. Megjegyezte azt is, hogy éppen a félidős választások előtt hiányzik belőlük a szükséges lelkesedés, és a republikánusok várhatóan elnyerik a többséget a képviselőházban.

„A demokraták csak kapkodják a fejüket, hogy mi folyik itt” – mondta Jasmine Crockett. – „Az ország végképp szétesőben van. Hiányzik a lelkesedés is”.

A demokraták között még mindig nincs konszenzus arról, ki válthatná Bident a párt élén. A Times több nevet is felvetett, de mindegyikük kikapott a későbbi elnöktől a 2020-as demokrata előválasztáson.

Biden korábban megígérte, hogy újra elindul a 2024-es elnökválasztási harcban; ha nem tette volna, az csökkentené a politikai tőkéjét. Azonban jelenleg a demokraták mindössze 48 százaléka szeretné, ha az elnök indulna a párt színeiben a 2024-es választáson – derül ki a Times által idézett friss közvélemény-kutatásból.

(forrás)