A német Bild szerdai cikke azt jelzi, hogy már a nyugati sajtó sem hisz az ukrán sikerpropagandának: a lap szerint Bahmutban egyetlen utca felét tartják még az ukránok. Az ukránok hatalmas veszteségeket szenvedtek el az elmúlt hónapokban és a nyugati finanszírozók is egyre türelmetlenebbek, mivel eredményeket szeretnének végre látni a befektetett óriási összegekért cserébe. Időközben több oroszbarátsággal finoman szólva sem vádolható nyugati lap is arról írt, hogy elképelhető egy Korea-típusú rendezés. Mint ismert, a két Korea a mai napig nem kötött békeszerződést, 70 éve fegyverszünet állt be a két állam között.

Hirdetés

A legfrissebb hírek arról szólnak, hogy Oroszország átveheti a teljes ellenőrzést Bahmut felett – ezt állítják tisztviselők, médiajelentések és a Wagner-csoport vezetője is.

„A Wagner nyomul előre, éjjel-nappal”

– mondta a RIA Novosztyinak Gyenyisz Pusilin, a Donyecki Népköztársaság megbízott vezetője.

Az ukránellenesnek nehezen nevezhető Politico cikke alapján is elég távoli lehet az esetleges ukrán ellentámadás feltéve, ha lesz ilyen. A lap szerint különböző amerikai állami ügynökségek és a Fehér Ház is találgatásokba bocsátkozott arról, hogyan alakulhatnak az ukrajnai események. Különösen a hosszú távú „befagyasztás” lehetőségét vitatták meg, olyan vonalakról tárgyalva, amelyeket mind Oroszország, mind Ukrajna beleegyezik, hogy nem léphet át. Ezeknek a vonalaknak nem feltétlenül kell országhatároknak lenniük.

A Politico ezt a forgatókönyvet nevezi a legreálisabbnak és legvalószínűbbnek, mivel egyik fél sem kívánja elismerni a vereséget, míg a Fehér Ház úgy véli, hogy a közelgő ukrán ellentámadás nem fog „végzetes csapást mérni Oroszországra”.

„Hosszú távra tervezünk, akár befagyottnak, akár olvadtnak tűnik” – mondta a Politicónak egy, a Biden-kormányzat megbeszéléseihez közel álló amerikai tisztviselő.

A további részletekről IDE KATTINTVA az Origón olvashatnak.

Korábban írtuk