Fotó: MTI/AP
Hirdetés

Hétfőn több mint 35-en vesztették életüket, és a szervezet közölte, a biztonsági erők legkevesebb tíz emberrel végeztek a szudáni fővárosban, Kartúmban, illetve Omdurmánban szerdán. Kedden is tízen vesztették életüket az összecsapásokban: öten Fehér-Nílus államban, hárman Omdurmánban és ketten Észak-Kartúmban.

Az orvosi csoport szerint az áldozatok száma ennél is több lehet, mert sok kórházzal nem tudták felvenni a kapcsolatot, miután a szudáni vezetés több térségben felfüggesztette az internet-szolgáltatást.

A demokráciapárti tüntetők azt követelik, hogy távozzon az afrikai országot jelenleg irányító átmeneti katonai tanács (TMC), és adja át helyét egy civil vezetésű kormánynak.

A biztonsági erők hétfőn erőszakkal oszlatták fel a kartúmi védelmi minisztérium előtt két hónapja ülősztrájkoló, több ezres tömeget. Médiaértesülések szerint a rajtaütést a szudáni gyorsreagálású erők (RSF) nevű elitegység vezette, amelynek tagjai – emberi jogi csoportok szerint – szexuális erőszakot, kínzásokat követtek el, és civileket mészároltak le az ország dárfúri régiójában. A nemzetközi közösség határozottan bírálta a biztonsági erők eljárását.

Az ülősztrájk hétfői felszámolását követően a katonai tanács felmondta a fő ellenzéki koalícióval megkötött összes megállapodását, és jelezte: átmeneti kormányt hoz létre, valamint hét-kilenc hónapon belül választásokat tart nemzetközi felügyelet mellett. Az átmeneti katonai tanácsot vezető Abdel-Fattáh al-Burháni szerdán, a ramadán böjti hónapot lezáró íd al-fitr kezdetén elhangzott üzenetében azonban jelezte, hogy a TMC továbbra is hajlandó tárgyalni az ellenzéki csoportokkal, de feltételek nélkül.

A tüntetők az ülősztrájk feloszlatását követően hangsúlyozták, hogy folytatják a tiltakozó megmozdulásokat.