Krunoslav Capak, a horvát közegészségügyi intézet (HZZJ) igazgatója a válságstáb pénteki sajtótájékoztatóján elmondta: eddig 23 mintában azonosították a mutációt, amely több megyében is jelen van.

Hirdetés

Jelezte: Zágráb nem vizsgálja a mintákat, hanem külföldi laboratóriumba küldi őket. Eddig több mint hatezer mintát küldtek, az e heti eredményeket pedig még nem kapták meg – tette hozzá.

Úgy vélte: a helyzet aggasztó, és amennyiben a vírusmutáció jobban terjed, szigorítani kell a járványügyi intézkedéseken.

Davor Bozinovic belügyminiszter, a válságstáb vezetője szerint a megyék, a járások és városok feladata, hogy megakadályozzák a járvány terjedését, mégpedig úgy, hogy nem engedélyezik az ellenőrizetlen tömeges összejöveteleket.

Korábban írtuk

Utalt rá, hogy Zárában (Zadar) nőtt a fertőzöttek száma, miután egy kosárlabda-mérkőzésen, figyelmen kívül hagyva a járványügyi szabályokat több ezer néző vett részt. Ez megengedhetetlen – figyelmeztetett.

A jelenleg érvényben lévő korlátozások június 30-án járnak le, a kormány pedig az átoltottság arányától tette függővé a további nyitást. Július 1-jétől azok, akik rendelkeznek uniós digitális Covid-igazolvánnyal, korlátozások nélkül vehetnek részt a rendezvényeken. Azokon a rendezvényeken azonban, amelyeket nem kötnek védettségi igazoláshoz, továbbra is legfeljebb száz fő vehet részt, és be kell tartani a szigorú járványügyi intézkedéseket.

Az elmúlt 24 órában 118 új fertőzöttet azonosítottak az országban, ezzel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében négy beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8196-ra emelkedett. Kórházban jelenleg 209 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban eddig 1 467 772-en kaptak védőoltást, közülük 1 000 279-nek már a második adag vakcinát is beadták. Ez a felnőtt lakosság 43, illetve 29 százaléka.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 46 új fertőződést jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 74-en vannak kórházban, 26-an közülük intenzív osztályon.

A valamivel több mint kétmillió lelket számláló országban védőoltást eddig 807 116-an kaptak, közülük 638 531-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 46, illetve 37 százaléka.