Fotó: ShutterStock.com/Sergei Konkov (illusztráció)
Hirdetés

A szombati lapszámban Garamszegi László Zsolt azt mondta, ez azért fontos, mert a vírus csupán 25 százalékban idéz elő súlyos tüneteket, így sokan nem mennek el orvoshoz. A betegség emiatt gyakran észrevétlen marad: a becslések szerint a hivatalosnál jóval több, ezer-kilencezer ember lehet érintett.

Az új vírus ellen még nincs védőoltás, a vakcina kifejlesztése akár évekbe is telhet, viszont a folyamatban segítséget nyújthatnak a többi koronavírus elleni szérumok megalkotásakor nyert tapasztalatok.

Garamszegi László Zsolt kijelentette, hogy nem zárható ki egy új világjárvány, viszont a halálos esetek eddig mind Kínában fordultak elő, és többnyire idős, beteg emberek veszítették életüket.

Jelenleg sok a bizonytalanság, hiányosak az ismeretek. Az már tény, hogy az új koronavírus emberről emberre is terjed, de még nem tudható, hogy pontosan miként. Valószínűleg cseppfertőzéssel – például köhögéssel, tüsszentéssel -, ami elég gyors terjedést tesz lehetővé – mondta Garamszegi László Zsolt a Magyar Hírlapnak.

Kínában a hadsereg egészségügyi alakulatait is bevetik az újfajta koronavírus terjedése elleni küzdelemben: csak a járvány epicentrumaként ismert Vuhan városba 1200 tagú katonai egészségügyi személyzet érkezett szombaton, de a tartományba, Hupejbe érkeztek más országrészekből polgári orvosok és ápolók is – közölték a hatóságok.
A vuhani egészségügyi intézmények túlterheltek, ezért van nagy szükség a segítségre. A polgári egészségügyi személyzetet egyetemi kórházak küldték önként jelentkezők közül, akik a SARS és az ebola vírus terjedése elleni küzdelemben is szereztek már tapasztalatot – írta a Hszinhua hírügynökség
Várhatóan február elsejére lesz kész a 11 millió lakosú Vuhanban előre gyártott elemekből egy ideiglenes kórház, amely 700-1000 beteget tud majd ellátni. (MTI)