Már nem a frontra, hanem váltságdíjért rabolják el az ukrán férfiakat
Ukrajna EU-tagsága ellen minden létező érvet felvonultatott a nemzeti oldal. Aki ezek ismeretében sem érti az ellenállás okát, az valószínűleg nem is akarja megérteni, álláspontját az O1G filozófia támasztja alá. Pedig most Ukrajnának sem EU-tagságra, hanem hatékony segítségre és békére van szüksége. Minél előbb.
Ukrajna éppúgy Európa része, mint Oroszország. Dicséretes törekvés a kontinens egyesítése, a nyugati szegletétől a legtávolabb eső keleti csücskéig bezárólag. Egy olyan szövetségbe tömörülve, amely a szuverén nemzetek szabad összefogásán alapszik. Azonban ennek a csodás ideának a megvalósulása számtalan gazdasági, politikai, társadalmi feltétel teljesülését igényli. Ezek hiányában bármiféle keleti integráció Európa öngyilkosságával lenne egyenértékű.
Ukrajna önmagában is olyan terheket cipel a vállán, amelyeknek súlya könnyen Európát is a mélybe ránthatja.
Az európai normatívák érvényesülése, a jogharmonizáció emlegetése ugyan jól mutat a szerződések szövegében, a valóság azonban sok esetben merőben eltér attól, amit a csatlakozó országok és Brüsszel a kirakatba tesznek. És legkésőbb Románia és Bulgária esetében megtanulhattuk, hogy a papír mindent elbír, ha a politikai érdekek úgy kívánják. Ukrajna ráadásul jóval nagyobb falat, mint Románia vagy Bulgária. Egy olyan hatalmas államot kellene támogatnia az éppen válságban vergődő EU-nak, amely önsúlyánál fogva halálra nyomhatja segítőjét.
A nehezékek pedig egyre szaporodnak Ukrajnán. Kárpátaljai barátaink mesélték nemrég, hogy az utóbbi hetekben az erőszakos rekrutálás felgyorsult. Történik ez annak ellenére, hogy Ukrajnában is egyre többen beszélnek arról, hogy hamarosan véget ér a háború, a béke beköszönte pedig sokakat érzékenyen érint üzleti szempontból. A sorozóegységek tagjai ezért mindent megmozgatnak, hogy az utolsó fillért is kisarcolják az emberekből.
Kárpátaljai forrásaink szerint Ukrajna-szerte jellemző, hogy már nem feltétlenül azért rabolják el a férfiakat, hogy a kiképzőközpontba, majd frontra küldjék őket, hanem hogy minél több szerencsétlenből csikarjanak ki váltságdíjat a tűzszünet beállta előtt.
Az igazán fájdalmas a történetben pedig az, hogy a „fogdmegek” kifejezetten a szegényekre utaznak. Akik ugyanis az országban maradtak, azok vagy biztonságos helyre rejtőztek, vagy megfizették a mentesség árát. Orvosi igazolást vagy valamilyen dokumentumot vásároltak, amelynek birtokában nem kell bevonulniuk katonának. Szabad prédaként maradtak azok, akiknek nem volt elég pénzük arra, hogy megváltsák a szabadságukat. Az elmúlt hetekben értük folyik a hajsza, a családok pedig a legtöbb esetben, ha kínkeservesek árán is, de előteremtik a pénzt. Kölcsönt kérnek, eladják a házat, az ingóságaikat, uzsorásokhoz fordulnak. A szabadság ára 6 és 10 ezer dollár között ingadozik, függően a tisztek étvágyától. Akiért nincs ki megmozduljon, arra jó eséllyel a halál vár. Minél elesettebb valaki, annál valószínűbb, hogy a húsdarálóba küldik.
Ukrajnában erre az üzletágra egy teljes hálózat épült ki. Azt pedig ki kell hangsúlyozni, hogy az elkövetők esetében egyenruhás állami tisztviselőkről van szó. Ukrajnában ilyen egy állami alkalmazott, egy egyenruhás hivatalnok. Jobb, ha sosem tudjuk meg, hogy a szervezett bűnözésben utazó gazemberek kegyesebbek vagy kegyetlenebbek egyenruhás társaiknál. A brüsszeli bürokraták szerint pedig az lenne a legjobb megoldás, ha az EU és Ukrajna között lebontanánk a határt. Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy amint béke lesz, Ukrajnát elárasztják a frontról hazatért veteránok. Azok a lelkileg és fizikailag rokkant áldozatok, akik magyarázatot követelnek a vesztes háború miatt. Jó eséllyel ezek a férfiak előszőr azokkal akarnak majd elbeszélgetni, akik erőszakkal besorozták őket, ezután azok következnek, akik gazdasági befolyásunknak köszönhetően megúszták a frontszolgálatot.
Ukrajnára a háború után is cudar idők járnak majd. A pokoljárás a béke beköszönte után is folytatódik.
Természetesen nekünk, európaiaknak kötelességünk segíteni az ország talpra állását, azonban egy kis időt kell hagyni, amíg kitisztulnak a fejek. Előbb a testi, lelki újjáépítést kell elkezdeni, majd az infrastruktúrára is sor kerül. Siker esetén, úgy 20-30 év múlva pedig visszatérhetünk az EU-tagságra. Addig is Isten irgalmazzon az ártatlanoknak!
