Fotó: Vogt Gergely/Demokrata
Hirdetés

A jelölteknek március 4-én délután 6 óráig kell postán elküldeniük az ötszáz polgármesteri vagy képviselői támogató aláírást az alkotmánytanácsnak, amely március 7-én hirdeti ki a hivatalos jelöltek névsorát az elnökválasztás április 10-én esedékes első fordulójára.

Marine Le Pen – aki a 2017-es elnökválasztáson Emmanuel Macronnal együtt bejutott a második fordulóba – aggódik amiatt, hogy bár több mint 10 millióan szavaztak rá öt évvel ezelőtt, nem fogja megkapni a kellő számú képviselői aláírást ahhoz, hogy a francia törvények szerint hivatalos jelölt lehessen.

A szükséges aláírásokat elsőként Emmanuel Macron szerezte meg, jóllehet, még mindig nem jelentette be, hogy újra indul az elnöki tisztségért.

Tíz nappal a határidő előtt a Nemzeti Tömörülés jelöltje 366 támogatói aláírással rendelkezik, s úgy véli, „még soha nem aggódott ennyire” amiatt, hogy meglesz-e az ötszáz támogatója. 

Korábban írtuk

„Nyolc munkanap maradt összegyűjteni. Arra kérem a polgármestereket, akik botrányosnak, hallatlannak találják, hogy olyan jelölt, aki egyszer már bejutott az elnökválasztás második fordulójába és 2022-ben akár nyerhet is, ne tudjon adminisztratív okok miatt részt venni a választói versenyben” – mondta a több mint 36 ezer polgármesterhez intézett videóüzenetében Marine Le Pen.

Jobboldali riválisa, Eric Zemmour publicista vasárnap a CNews hírtelevízióban úgy vélte, hogy „nagyon is lehetséges”, hogy neki sem lesz meg időben a szükséges ötszáz támogatói aláírás. A baloldalról is többen jelezték, hogy hasonló helyzetben vannak, köztük a felmérések szerint az első fordulóban 10 százalékra mért radikális baloldali Jean-Luc Mélenchon is.

Emmanuel Macronon kívül öten kapták meg eddig az ötszáz támogatói aláírást: Valérie Pécresse, a jobbközép Köztársaságiak jelöltje, a szocialista Anne Hidalgo, a szélsőbaloldali Nathalie Arthaud, a kommunista Fabien Roussel és a független Jean Lassalle.

Az alkotmánytanács hetente kétszer, kedden és csütörtökön teszi közzé a jelöltek által eddig benyújtott és elfogadott támogatói aláírások számát.