Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front elnöke és államfőjelöltje „a nép Franciaországa jelöltjének” nevezte magát a „pénzvilág bal- és jobboldalával” szemben a tavaszi elnökválasztásra felkészülő kampánynyitó beszédében vasárnap a közép-franciaországi Lyonban.

„Én a társadalmunk tartófalait védem a jelenlegi vezetőkkel szemben, akik a szabályozatlan globalizációt és a tömeges bevándorlást választották” – mondta egyórás beszédében a Nemzeti Front elnökjelöltje, aki a felmérések szerint az elnökválasztás április 23-i első fordulójában az első helyen futhat be.

Három hónappal az elnökválasztás előtt Le Pen a radikális jobboldali párt  hagyományos témáira, a nemzeti prioritásra, a patriotizmusra, a bevándorlásra és a közbiztonságra  helyezte a hangsúlyokat a programbeszédében, amellyel a sokáig legnagyobb riválisának számító Francois Fillontól elpártoló szavazókkal kívánja szélesíteni a bázisát.

A tíz napja felesége fiktív parlamenti állásaival megvádolt konzervatív jelölt ugyanis a harmadik helyre csúszott vissza a felmérések szerint, s a tőle elpártolók eddig elsősorban a függetlenként induló volt szocialista gazdasági miniszter, Emmanuel Macron szavazótáborát erősítették. Marine Le Pen nem is titkolja, hogy mostantól Macront tekinti legnagyobb riválisának, akivel a jelenlegi állás szerint a május 7-i második fordulóban megmérkőzhet az államfői posztért.  

„Önök is láthatták, az aktualitások egyértelműen bebizonyították, hogy a pénz jobboldalával és a pénz baloldalával szemben én vagyok a nép Franciaországának jelöltje” – fogalmazott Marine Le Pen.

„Nem akarunk az iszlám fundamentalizmus béklyója vagy fenyegetettsége alatt élni, amely a teljes testet elfedő fátyolt, a mecseteket, a női alávetettséget akarja ránk erőszakolni. Egyetlen francia, egyetlen köztársaságpárti, egyetlen nő sem fogadhatja ezt el” – hangsúlyozta az FN elnökjelöltje a háromezer fős, nemzeti zászlókat lengető hallgatóság előtt az elmúlt két év franciaországi iszlamista merényleteire utalva, amelyekben 238-an vesztették életüket.

„Franciaország a szerelem gyümölcse, és ennek a szerelemnek az a neve, hogy patriotizmus. Jogunk van szeretni a hazánkat és jogunk van azt kimutatni. Itt az idő a nemzeti érzés feltámasztására” – mondta az FN vezetője a tömegnek, amely azt skandálta, hogy „Itthon vagyunk”.

Le Pen az iszlám radikalizmus mellett a illegális bevándorlást jelölte meg a nemzetre leselkedő legfőbb veszélyként.

„Egy illegálisan érkezett külföldi soha nem kaphat szabályos státuszt és állampolgárságot sem. Egy törvényen kívüli helyzetben lévő nem élvezhet jogokat. A (nekik járó) állami egészségügyi ellátást eltöröljük. Amikor valaki le akar telepedni egy országban, azt nem kezdheti törvényszegéssel és közben jogok követelésével” – vélte a pártvezető.

Marine Le Pen az örök és változatlan Franciaország „szellemi tőkéjének” megőrzését és megvédését is célul tűzte ki.

„Nincs és nem lesz más törvény és érték Franciaországban, mint a francia. Ebben a témában nem hátrálunk, nem ismerünk kompromisszumot. Akik Franciaországba jöttek, azok azért jöttek, hogy Franciaországban éljenek, nem azért, hogy a származási országukban” – fogalmazott.

A Nemzeti Front kétnapos kongresszusán bemutatott 144 pontos elnökjelölti programból Le Pen külön kiemelte a három hónapos katonai illetve polgári szolgálat kötelezővé tételét fiúk és lányok számára is, a munka védelmét, a túlórapénzek megemelését, valamint a személyi jövedelemadó három alsó sávjának tíz százalékos csökkentését az alacsony jövedelműek támogatására.

MTI