Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

Szívesen fogadjuk mindazokat, akik szerint valójában nekünk van igazunk, és csatlakozni kívánnak – emelte ki Le Pen a jobboldali populista Flamand Érdek (Vlaams Belang) brüsszeli kampányrendezvényén, elsősorban a Fideszt és a lengyel kormánypártot, a Jog és Igazságosságot (PiS) említve.

„Orbán úron áll, hogy úgy látja-e, jobban összetartozik politikailag az Európai Néppárt tagjaival, akik ellene szavaztak, akik megszavazták a migránsok kötelező áthelyezését (…), mint a miénkhez hasonló mozgalmakkal” – mondta.

A sajtótájékoztatón Le Pent megkérdezték arról, hogy pártja, illetve az olasz Liga oroszbarátsága akadályát jelentheti-e az Oroszországgal szemben hagyományosan gyanakvó és keményvonalasabb politikát támogató PiS csatlakozásának, de szerinte ez nem jelent problémát. „Ha Lengyelország nem akar szorosabb viszonyt Oroszországgal, senki nem kötelezi erre. Lehetnek ilyen, történelmi okokból eredő nézetkülönbségek, azonban nem szabadna, hogy ezek útjába álljanak egy nagy frakció megalakításának” – fogalmazott.

Bár a Fidesz tagságát felfüggesztették márciusban a konzervatív erőket összefogó Európai Néppártban, kilépésre vagy kizárásra még nem került sor.

Orbán Viktor kormányfő csütörtökön Budapesten fogadta Matteo Salvini olasz belügyminisztert, a populista Liga vezetőjét, akivel együttműködésről egyeztek meg. A Le Point című francia hetilap cikke szerint ugyanakkor nemrég leszögezte: „nincs semmilyen kapcsolatban Le Pennel, semmi esetre sem fog vele szövetségre lépni”.