A pártoknak így a következő öt napban kell eldönteniük, hogy Mario Draghival folytatják-e a kormányzást, vagy inkább az előrehozott választásokat vállalják, miután az államfő a parlament elé küldte vissza a lemondásra kész Mario Draghit, hogy mérje fel a politikai erőviszonyokat. Az egyeztetés máris megkezdődött – írta a La Repubblica című baloldali napilap.

Hirdetés

A jobboldali Il Giornale „a semmibe ugráshoz” hasonlította a helyzetet, hangsúlyozva, hogy Mario Draghi – korábbi kijelentései szerint – nem akar a pártok túszává válni.

Mario Draghi 516 nap kormányzás után nyújtotta be lemondását csütörtök este, miután a kormánykoalícióhoz tartozó Öt Csillag Mozgalom (M5S) kivonult a kabinet energiacsomagjáról tartott szenátusi voksolásról, amelyet a kormány bizalmi szavazásnak nyilvánított. A miniszterelnök ezt követően úgy fogalmazott, hogy „a kormány mögött álló nemzeti egységkoalíció nem létezik többé”.

Sergio Mattarella köztársasági elnök azonban elutasította Mario Draghi lemondását. Az államfői hivatal közleménye szerint Mattarella egyben felkérte a kormányfőt, hogy forduljon a parlamenthez, és mérje fel a politikai erőviszonyokat.

Korábban írtuk

A Draghi vezette nemzeti egységkormány 2021. február 13-án alakult meg mások mellett az Öt Csillag Mozgalom, a baloldali Demokrata Párt (PD), a jobboldali Liga és a jobbközép Hajrá, Olaszország! (FI) támogatásával. Első számú feladata a pandémia utáni gazdasági helyreállítási források felhasználásának elindítása volt, ami az Európai Uniótól érkező több mint 200 milliárd eurót jelent.

A Corriere della Sera című lap szerint egyáltalán nem biztos, hogy Mario Draghi folytatni tudja a kormányzást. Az újság emlékeztetett arra, hogy az M5S radikálisabb szárnya ünnepléssel fogadta Draghi lemondási szándékát.

Giuseppe Conte, az M5S elnöke úgy nyilatkozott, „igazi válaszokat várnak szerdán Draghitól, máskülönben sem ő, sem más nem kapja mega z M5S támogatását”. Conte arra utalt, hogy pártja egy Draghit helyettesítő másik, szakértői kormányra is nemet mondhat.

Elemzők úgy látják, hogy az M5S eredetileg nem Mario Draghi megbuktatására készült, mivel nem érdeke előrehozott választásokat szorgalmazni. A párt a jelenlegi felmérésekben 16 százalékot mutat fel.

A Corriere hozzátette, hogy a következő napokban a jobboldalnak is döntenie kell a kormányzás folytatása vagy a minél előbbi választások között, melyeket a Liga vezette jobbközép koalíció a felmérések szerint könnyűszerrel megnyerne.

„A Liga lojális, konstruktív és együttműködő volt másfél éven át, Draghi és Olaszország azonban hetek óta áldozatai az Öt csillag Mozgalom ellenállásának és a Demokrata Párt ideológiai nyomásának. A Liga az országért aggódik (…), elfogadhatatlan, hogy Olaszország megbénuljon a mostani drámai (gazdasági-társadalmi) helyzetben, senkinek nem szabad félnie attól, hogy a döntés visszakerüljön a választók kezébe” – adta ki közleményben a Liga.

Az ellenzéki jobboldali Olasz Testvérek (FdI) elnöke, Giorgia Meloni úgy vélte, „a helyzet világos, ennek a parlamenti ciklusnak vége, itt az ideje a választásoknak”.

A Draghi-kormány számára az M5S nélkül is biztosított a parlamenti többség, a baloldalnak és a jobboldalnak viszont dönteni kell, hogy folytatni akarja-e a közös kormányzást, akár a jövő évi költségvetési csomag összeállításáig.

A 2018-ban megválasztott parlament mandátuma jövő febuárban jár le. Az államfő előbb is feloszlathatja a parlamentet, és az attól számított hatvan napon belül kell kiírnia az új választásokat.