Az NlTimes hírportál jelentése szerint a holland kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnök felkérésére mondott beszédet a kijevi törvényhozásban. Rutte a beszédében azt hangsúlyozta, hogy a háború tétje a demokrácia, a szabadság és a nemzetközi jogrend jövője. Kijelentette: Zelenszkij elnök „az ukrán fegyveres erők és az ukrán nép harci szellemének és bátorságának megtestesítőjévé vált”. Az ukrán ellenállást Dávid és Góliát harcához hasonlította.

Hirdetés

Rutte arról is szólt, hogy a német megszállás alóli felszabadulás ünnepe hazájában május 4-én más hangulatú volt az idén az ukrajnai háború miatt, mint eddig, mert az emberek felismerték, hogy „a szabadságnak ára van”. Szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnök súlyosan tévedett, amikor azt hitte, hogy gyors győzelmet arathat Ukrajnában, mert ennek az ellenkezője történt. „A demokrácia erői a Nyugaton egységesebbek, mint valaha” – hangsúlyozta.

A holland kormányfő úgy gondolja, hogy minden lehetőséget meg kell ragadni az Ukrajna és az Európai Unió közötti együttműködés előmozdítására, továbbá közös erővel kell dolgozni az ország újjáépítésén. Leszögezte, hogy a Moszkvával szembeni szankcióknak mindaddig érvényben kell maradniuk, „amíg Oroszország agressziója véget nem ér, és Ukrajna szuverenitása helyre nem áll”.

Rutte felhívta a figyelmet arra, hogy a Nyugatnak mihamarabb meg kell tennie „a következő nagy lépést”, és le kell állítania az orosz kőolaj vásárlását. „Hadd legyek egyértelmű: Hollandia készen áll arra, hogy ezt a lépést, partnereinkkel és szövetségeseinkkel együtt, megtegye” – fogalmazott videóüzenetében Mark Rutte.

Korábban írtuk