Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

A Migrációkutató Intézet elemzése szerint Észak-Afrika stabil pontja Marokkó, amely sokat tehet azért, hogy ellenőrizze, vagy kézben tartsa a migrációs folyamatokat.

Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)

Az intézet szerdai, az MTI-hez eljuttatott elemzésében – amely az észak-afrikai országban szerzett személyes tapasztalatok alapján mutatja be az ország helyzetét – azt írják: az afrikai viszonylatban stabil országnak számító királyság látványos sikereket ért el az országépítésben, sokat tett a gazdaság stabilitásáért, ugyanakkor Marokkót sem kerülik el azok a veszélyek, amelyek más észak-afrikai országok esetében politikai és társadalmi bizonytalanságot eredményeztek.

Kiemelték: napjainkban az Európát érő migrációs kihívások tekintetében sokat hallani Észak-Afrikáról, az úgynevezett arab tavasz óta nemcsak a szubszaharai régió lakosai jelentek és jelennek meg nagy számban Európa kapuinál, hanem a Magreb-országok lakói között is számottevő az elvándorolni igyekvők aránya. 

Mindez nem meglepő, hiszen a térségben a politikai káosz, az illegális migráció, illetve a fegyver- és embercsempészet mindennapos kihívást jelent – tették hozzá. Megjegyezték: ebből a szempontból Marokkó stabil pontnak tűnik a térségben még úgy is, hogy az országot dél felől Ceuta irányába átszelni igyekvők – ha nem is látványosan -, de azért nagy számban jelen vannak a nyugat-afrikai ország városainak utcáin.

A Migrációkutató Intézet tájékoztatása szerint a beszámoló – amely elérhető az intézet internetes oldalán – bemutatja az észak-déli migrációs útvonal telítettségi fokát, valamint Marokkó gazdasági és politikai kihívásait, mint például a Közel-Keleten harcoló fegyveresek hazatérése, vagy az iszlamisták egyre erősödő politikai térnyerésére. 

Jóllehet Rabat hatékonyan lép fel a vallási szélsőségesek ellen, az Amerikai Egyesült Államok NATO-n kívüli szövetségesének számító ország így sem tudta megakadályozni, hogy állampolgárai a közel-keleti harcterekről ne térjenek vissza nagy számban – jegyezték meg az intézet beszámolóban. 

A tájékoztatás szerint az összefoglaló kitér a Rif-hegység és a Mediterráneum dél-nyugati területének állapotára, valamint arra, hogy az elvándorlási hajlandóság mértéke meglehetősen magas az országon belül. Ebben az összefüggésben Marokkó sokat tehet azért, hogy az Európai Unióval Melilla és Ceuta révén közvetlen szárazföldi összeköttetésben lévő területein ellenőrizze, vagy kézben tartsa a migrációs folyamatokat – írták a beszámolóban.