Fotó: shutterstock.com, illusztráció
Hirdetés

A kormányzó Macedóniai Szociáldemokrata Szövetség (SDSM) jelöltje, Sztevo Pendarovszki, illetve a legnagyobb ellenzéki párt, a jobboldali a Belső Macedón Forradalmi Szervezet – Macedón Nemzeti Egység Demokratikus Pártja (VMRO-DPMNE) jelöltje, Gordana Sziljanovszka-Davkova jutott tovább a második fordulóba. A két jelölt szinte ugyanannyi szavazatot szerzett.

Az észak-macedóniai választási bizottság vasárnap este közölte, hogy a szavazatok 97 százalékos feldolgozottsága mellett Pendarovszki a voksok 42,72 százalékával hajszálnyival vezet Davkova előtt, aki a szavazatok 42,58 százalékát szerezte meg.

A harmadik indulót, Blerim Rekát az ellenzéki albán pártok delegálták az elnökségért folyó választási versenybe, ő a voksok 10,36 százalékát kapta. Személye már csak azért is fontos lesz, ugyanis attól függően, ki mellé áll a második fordulóban, szavazóbázisa döntheti el, hogy végül ki lesz Észak-Macedónia új köztársasági elnöke.

A második fordulóba csak a két legtöbb szavazatot szerző jelölt kerül be.

Legfrissebb értesülések szerint a választási részvétel alig 42 százalék volt, ami a legalacsonyabb az egykori jugoszláv tagköztársaság történetében az elnökválasztások első fordulóját tekintve. Ahhoz ugyanis, hogy érvényes legyen a választás, a szavazásra jogosultak legalább 40 százalékának kellett leadnia voksát.

Most az elnökjelölteken, illetve az őket támogató pártokon a sor, hogy voksolásra buzdítsák a választópolgárokat a május 5-én megrendezendő második fordulóban, elkerülendő a szavazás megismétlését.