Fotó: MTI/AP/Evan Vucci
Hirdetés

Trumpnak sikerült megszereznie Floridát, de továbbra is szoros a verseny több kulcsfontosságú államban, köztük Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban, Georgiában, Észak-Karolinában és Nevadában. A szóban forgó államok súlya az elektori kollégiumban: Pennsylvania – húsz szavazat, Michigan – tizenhat szavazat, Georgia – tizenhat szavazat, Észak-Karolina – tizenöt szavazat, Wisconsin – tíz szavazat és Nevada – hat szavazat.

A jelenlegi eredmények szerint a republikánusoknak sikerült megtartaniuk a szenátust, és csökkentették hátrányukat a képviselőházban, holott felmérések azt jelezték előre, hogy teljesen a demokraták ellenőrzése alá kerül az alsóház.

Az elnök azt pedzegette, hogy „jelentős csalások” történnek a szavazatszámlálások során, ami szerinte nagyon „kínos” és „csalódást keltő”, és készen áll a legfelsőbb bírósághoz fordulni ezek miatt. Szakértők attól tartanak, hogy Trump neki nem tetsző eredmények esetén a választás megóvásával akarja megszerezni a győzelmet. Az amerikai vezető már korábban kifejezte a levélszavazatokkal szembeni bizalmatlanságát. Az amerikai választási törvény lehetőséget biztosít a szavazatok újraszámlálásának kérvényezésére, ha a végeredmény alapján kevesebb mint egy százalékos a különbség a két jelölt között.

Wisconsinban 95 százalékos feldolgozottság mellett Biden vezet mintegy 20 ezer vokssal, de levélszavazatok ezrei várnak még szállításra és feldolgozásra.

Korábban írtuk

Michiganben az elnök 86 százalékos feldolgozottság mellett 49,4 százalékkal vezet, míg Biden a voksok 48,9 százalékát kapta. Az államban rekordot döntött a részvételi arány: több mint ötmillióan szavaztak, 3,3 millióan levélben és több mint kétmillióan személyesen az urnáknál.

Pennsylvaniában a szavazatok 75 százalékos feldolgozottsága mellett Trump vezet mintegy hatszázezer vokssal, de több mint egymillió levélszavazat vár még feldolgozásra. Egyelőre olyan hagyományos demokrata szavazóbázisokból sincs még eredmény, mint Pittsburgh és Philadelphia, ezért Biden várhatóan csökkenti majd lemaradását.

Georgiában, amely a republikánusok egyik fellegvárának számít, és ahol 1992 óta nem nyert a Demokrata Párt, most nagy meglepetésre szoros küzdelem alakult ki Biden és Trump között. Kilencvennégy százalékos feldolgozottságnál Trump vezet a szavazatok 50,5 százalékával, míg Biden 48,3 százalékot szerzett meg. Azonban több, hagyományosan demokrata szavazóbázisnak számító területről még nincs eredmény.

Nevada szintén kulcsfontosságú térségnek számít, bár az államot 2004 óta nem szerezte meg republikánus jelölt. Eddig a szavazatok 83 százalékát számolták össze, és az előzetes eredmények alapján Biden vezet 49,3 százalékkal, míg Trump 48,7 százalékot kapott. A két jelölt közti szavazatkülönbség körülbelül nyolcezer.

Észak-Karolinában 94 százalékos feldolgozottság mellett Trump áll győzelemre.