Fotó: MTI/EPA/BELTA/Makszim Gucsek
Az Európai Unióba igyekvõ migránsok Kuznica Bialostocka-Bruzgi lengyel-fehérorosz határátkelõnél, a fehéroroszországi Grodno környékén 2021. november 17-én. MTI/EPA/BELTA/Makszim Gucsek
Hirdetés

Stoltenberg pénteki brüsszeli sajtóértekezletén úgy nyilatkozott, hogy egyeztetés folyik a tagországok külügyminisztereivel a lett, litván és lengyel határszakaszt érintő krízisről. A helyzetet csütörtökön megvitatta Andrzej Duda lengyel elnökkel, továbbá vasárnap Ursula von der Leyennel az Európai Bizottság elnökével együtt Lettországba és Litvániába utazik, hogy a helyi vezetőkkel tárgyaljon – tette hozzá.

A NATO külügyminiszterei kedden és szerdán tanácskoznak Rigában.

A lett tévének adott interjút szombat este sugározták.

„Ébernek kell lennünk, lankadatlan figyelemmel kísérni az eseményeket, és egyértelmű nyilatkozatokat tenni ezekkel kapcsolatban” – jelentette ki Stoltenberg. Ismét elmondta, hogy a Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök rendszere kihasznál ártatlan embereket, ami szerinte cinikus és embertelen stratégia. A NATO szolidáris minden érintett szövetségesével (Lengyelországgal, Litvániával és Lettországgal) – szögezte le.

Korábban írtuk

Az ukrán határhoz közeli jelentős orosz csapatösszevonásról szólva a főtitkár az interjúban felszólította Moszkvát, hogy tanúsítson önmérsékletet és cselekedetei legyenek átláthatók. Pénteken így nyilatkozott: a NATO-szövetségesek nyitottak a párbeszédre Oroszországgal, „sajnálatos, hogy a moszkvai vezetés megszakította velünk a diplomáciai kapcsolatot, mert a párbeszédre most nagy szükség lenne”.