„A kanadai-magyar politikai kapcsolatok fejlesztésében és elmélyítésében a parlamenti dimenziónak kiemelt szerepe van, a baráti csoport megalakulása pedig ezt a munkát segíti, komoly lendületet adva a széleskörű kapcsolatépítésnek.” – fogalmazott a nagykövet. A diplomata elmondta: a baráti csoportot már az előző parlamenti ciklusban is létre akarták hozni, de ezt a koronavírus-járvány miatt nem tudták megtenni.

Hirdetés

Vass-Salazar Mária kiemelte: a kanadai politikai életben is „számon tartják és értékelik a jelentős, és aktív kanadai magyar diaszpóra szerepét, amely a baráti csoport magyar felmenőkkel rendelkező vezetőin keresztül is érvényesül.”

A diplomata arról is beszámolt, hogy a baráti csoportnak három társelnöke van, akik a kanadai parlament alsóházának részben magyar származású képviselői. Ők Adam van Koeverden, a Kanadai Liberális Párt ontariói képviselője, egykori olimpiai bajnok kajakozó. Corey Tochor, a Kanadai Konzervatív Párt képviselője, aki azt a Saskatchewan tartományt képviseli, ahol az első kanadai magyarok letelepedtek az 1880-as években, valamint Don Davies, az Új Demokrata Párt brit-kolumbiai képviselője.

A nagykövet kiemelte, hogy a Kanada-Magyarország baráti csoport tagjai között megtalálhatók a szenátus és az alsóház képviselői is, illetve a nagyobb szövetségi pártok (Kanadai Liberális Párt, Kanadai Konzervatív Párt, Új Demokrata Párt) mindegyike képviselteti magát.

Korábban írtuk