Fotó: ShutterStock.com (illusztráció)
Hirdetés

A PiS-hez tartozó Witek ellen az ellenzéki tömörülések közül csak a nemzeti radikális és liberális pártokból álló Konföderáció 11 képviselője szavazott. A legnagyobb ellenzéki erő, a Polgári Koalíció (KO) 133 jelen lévő képviselője és a Baloldali Demokratikus Szövetség (SLD) egy tagja tartózkodott a szavazástól, míg az SLD többi 48 tagja, valamint a Lengyel Parasztpárt (PSL) 30 képviselője támogatta Witek jelöltségét, a 235 mandátummal rendelkező PiS-szel együtt.

A Witeket támogató ellenzéki felszólalásokra reagálva Jaroslaw Kaczynski, a PiS elnöke beszédében úgy vélte: ez a hozzáállás „nagy előrelépést jelentene a lengyel közéletben”, a lengyel demokrácia érdekét szolgálná. „Úgy foglalnám össze az ellenzéki felszólalásokat, hogy ez az eddigi totális ellenzékiség vége” – utalt Kaczynski az előző kormányzati ciklus kemény ellenzéki magatartására.

Andrzej Duda államfő az ünnepi ülés elején mondott beszédében kiemelte, hogy az új szejm széles politikai spektrumot ölel át, és a magas választási részvétel miatt a képviselők erős társadalmi mandátummal rendelkeznek. Emlékeztetett a Lengyelország történelmi hagyományában gyökerező vallási és nemzetiségi türelemre, és annak a reményének adott hangot, hogy a tolerancia a parlamenti viták stílusában is meg fog nyilvánulni.

Az alakuló ülést hagyományosan a szejm korelnöke nyitotta meg. A tiszteletbeli posztot betöltő Antoni Macierewicz, a PiS képviselője, volt nemzetvédelmi miniszter beszédében szintén nyomatékosította a hazaszeretet nevében a politikai nézetkülönbségeken felülemelkedő egység fontosságát.

Egyben hangsúlyozta: a választások megmutatták, hogy a lengyelek többsége a keresztény és nemzeti értékeken alapuló egységet akarja. Kiemelte a lengyel alkotmány azon pontjait, amelyek a férfi és a nő házasságán alapuló család védelméről szólnak, valamint az emberi élet védelméről a fogantatástól kezdve a természetes halálig.

Kedd délután tartják a felsőház, a szenátus alakuló ülését is. Míg a fő törvényhozói testületben, az alsóházban a parlamenti választás után egyértelműek az erőviszonyok, a 100 fős szenátusban a kormányzó pártnak csak 48 mandátuma van, egy független szenátor pedig a PiS támogatásával jutott be. Ezért nem lehet előre tudni, kit választanak majd szenátusi elnöknek.

A szejm alakuló ülésén formálisan lemondott Mateusz Morawiecki eddigi miniszterelnök, akinek új kormányát Andrzej Duda elnök várhatóan a legközelebbi napokban iktatja be.

Morawiecki már múlt pénteken ismertette kormánya tervezett összetételét. A korábbi politikáját folytató kabinetben megmaradt a miniszterek többsége, egyes tárcákat viszont átszerveznek. A kormányfői programbeszéd időpontját még nem erősítették meg, Michal Dworczyk miniszter, a kormányfői hivatal főnöke kedden november 19-ét nevezte a valószínű dátumnak.