Fotó: MTI/AP/Michael Sohn
Hirdetés

„Megállapodtunk egy átfogó tervben a továbbiakról” – mondta Merkel a kancellári hivatalban körülbelül négy órán keresztül zajló tárgyalásokat követően.

„Azt mondhatom, hogy minden résztvevő nagyon konstruktívan működött együtt” – tette hozzá. „Mindnyájan egyetértünk abban, hogy be kell tartanunk a fegyverembargót, és minden eddiginél jobban kell ellenőrizni” – fogalmazott.

António Guterres ENSZ-főtitkár hozzátette: a 12 ország és 4 nemzetközi szervezet képviselőinek részvételével tartott tanácskozáson egyetértettek abban, hogy a 2011 óta tartó líbiai konfliktusnak nem lehet katonai megoldása.

A konferencia legnagyobb eredményét ismertetve elmondta: mind a 16 részvevő vállalta, hogy a továbbiakban nem avatkozik be sem a konfliktusba, sem Líbia belügyeibe.

Ezt rögzítették a tanácskozás záródokumentumában is, amely szerint a résztvevők kötelezettséget vállalnak arra, hogy távol tartják magukat a líbiai fegyveres konfliktustól, nem avatkoznak bele az észak-afrikai ország ügyeibe, és felszólítják a nemzetközi közösség valamennyi tagját, hogy ugyanígy járjanak el.

Azt is rögzítették, hogy megerősítik a Líbia szuverenitása, függetlensége, területi épsége és nemzeti egysége melletti elkötelezettségüket, és közösen azt vallják, hogy csak egy belső, líbiai vezetésű politikai folyamat vezethet el a tartós békéhez.

Ezért gondoskodni kell a Líbiába irányuló fegyverszállítások tilalmáról szóló, az ENSZ Biztonsági Tanácsában (BT) 2011-ben hozott határozat betartásáról – áll a nyilatkozatban, miszerint a konferencia résztvevői vállalják, hogy támogatják a fegyverembargó betartásának ellenőrzésére tett erőfeszítéseket, és a szárazföldi, tengeri és légi útvonalak ellenőrzéséhez újabb erőforrásokat, mindenekelőtt műholdas kapacitásokat biztosítanak.

Azt is vállalják, hogy akár hírszerzési adataik cseréje révén is dokumentálják az embargó megsértésének eseteit, és következetesen érvényesítik az ENSZ BT határozatát megsértőkkel szemben előirányzott szankciókat.

A rendezés iránti elköteleződés mozgatórugóival kapcsolatban hangsúlyozták, hogy a polgárháborús konfliktus és az ország stabilitásának megroppanása, valamint „a külső beavatkozások, az intézményi megosztottságok, a fegyverek tömegének ellenőrizetlen áramlása és a rablógazdálkodás továbbra is fenyegeti a világbékét és a nemzetközi biztonságot, mert melegágyat biztosít az illegális kereskedelemnek, fegyveres csoportoknak és terrorista szervezeteknek”.

Mindennek következtében meg tudta vetni a lábát Líbiában, és a szomszédos országokban is támadásokat tudott végrehajtani az al-Kaida és az Iszlám Állam nevű terrorszervezet, az egész térségben felerősödött az instabilitást még inkább fokozó illegális migráció, és súlyos humanitárius helyzet állt elő az országban – fejtették ki a nyilatkozatban.

A konferenciát a 2019 szeptemberében elindított úgynevezett berlini folyamat keretében rendezték az ENSZ és a német kormány együttműködésével. A világszervezet és a berlini vezetés nem a Moammer Kadhafi diktátor 2011-es megbuktatása és meggyilkolása óta tartó konfliktus közvetlen résztvevőire, hanem a náluk befolyással rendelkező külső tényezőkre összpontosít, hogy a líbiai polgárháború ne legyen ugyanúgy külső szereplők helyi szövetségeseinek összecsapása, mint a szíriai polgárháború.

Ezért törekedtek elsősorban arra, hogy a konferenciára meghívott országok és nemzetközi szervezetek vállalják, hogy nem avatkoznak be többé a konfliktusba és Líbia belügyeibe, és gondoskodnak a fegyverembargó érvényesítéséről.

A tanácskozáson Németország és az ENSZ mellett Algéria, az Egyesült Arab Emirátusok, az Egyesült Államok, az Egyesült Királyság, Egyiptom, Franciaország, Kína, a Kongói Köztársaság, Olaszország, Oroszország és Törökország, valamint az Afrikai Unió, az Arab Liga és az Európai Unió küldöttsége vett részt. A delegációk vezetői között volt Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, Vlagyimir Putyin orosz és Recep Tayyip Erdogan török elnök, Emmanuel Macron francia államfő, Boris Johnson brit és Guiseppe Conte olasz miniszterelnök is. Jelen volt Fájez esz-Szarrádzs líbiai miniszterelnök, a nemzetközi közösség támogatását élvező egységkormány vezetője és legfőbb ellenfele, Halífa Haftar tábornok, az ország nagy részét uraló Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) vezetője is, de ők nem tartoztak a konferencia közvetlen résztvevői közé. Angela Merkel és Heiko Maas német külügyminiszter külön-külön tárgyalt velük a kancellári hivatalban.