Fotó: MTI/EPA/Robert Ghement
Hirdetés

Az ellenzék által beterjesztett bizalmatlansági indítványt 238 képviselő és szenátor szavazta meg. A kormány megbuktatásához a törvényhozók többségének támogatására, legalább 233 voksra volt szükség.

A leszavazott miniszterelnök azt mondta: nincs miért hibáztatnia magát, az elvégzett munka tudatával távozik, kormánya a választók által 2016-ban megszavazott kormányprogram jelentős részét megvalósította. Dancila felkérte az államfőt, mielőbb nevezze meg kormányfő-jelöltjét.

A miniszterelnök leszögezte, hogy nem mond le pártelnöki tisztségéről a Szociáldemokrata Pártban (PSD), továbbra is ő a PSD államfőjelöltje, szombaton indítja választási kampányát, és meggyőződése, hogy bekerül az elnökválasztás második fordulójába.

Ludovic Orban, a bizalmatlansági indítványt beterjesztő Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke úgy értékelte: véget ért a rémálom, amelybe a PSD-kormányzás sodorta Romániát, befejeződik a „rombolás a gyűlölet és megosztottság” korszaka. Orban azzal vádolta a szociáldemokratákat, hogy közpénzeken próbáltak szavazatokat vásárolni, és köszönetet mondott azoknak a képviselőknek és szenátoroknak, akiket a PSD szavai szerint a választókerületükbe irányítandó állami beruházások ígéretével próbált sikertelenül rávenni, hogy elálljanak a bizalmatlansági indítvány megszavazásától.

A továbbiakban Klaus Iohannis államfő kormányalakítási megbízást kell adjon egy új miniszterelnök-jelöltnek, miután konzultált a parlamenti pártokkal.

A jobboldali államfő néhány napja már figyelmeztette volt pártját, az európai néppárti tagsággal rendelkező PNL-t, hogy készüljön a kormányzásra.

A Dancila-kormány a következő időszakban ügyvivőként, korlátozott jogkörökkel fogja vezetni az országot.