Fotó: MTI/EPA/Christian Bruna
Hirdetés

Az Osztrák Szociáldemokrata Párttal együtt szavazott a radikális Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) is, amely egy hete még koalícióban együtt kormányzott Kurzcal, ám a néppárti kancellár felmondta a szövetséget, miután kompromittáló videó került napvilágra az FPÖ vezetőjéről, Heinz-Christian Strache alkancellárról.

Alexander van der Bellen osztrák államfő hétfő este tartott sajtóértekezletén bejelentette, hogy másnap hivatalosan felmenti Sebastian Kurz kormányát. Helyére ügyvivő kormányt nevez majd ki, amelynek élére Hartwig Löger kancellárhelyettest, pénzügyminisztert állítja. Felkéri ugyanakkor a minisztereket, hogy egy rövid időre még maradjanak, amíg megoldás születik egy átmeneti kormányról.

Az előrehozott parlamenti választás várhatóan szeptemberben lesz.

A bizalmi szavazáson a 183 fős képviselőházban összesen 110-en szavaztak a kancellár ellen és 71-en mellette.

A szavazás előtt Kurz méltatta koalíciós kormányának teljesítményét. Mint mondta, nagyon büszke a másfél év alatt végzett munkára.