Fotó: shutterstock.com/Matt Gibson (illusztráció)
Hirdetés

Gálik Zoltán kedden az M1 aktuális csatornán azt mondta, az eredmény azt mutatja, hogy a Brexit-népszavazás és az utána lévő helyzet elhibázott volt, a választók türelme pedig elfogyott, mert a politikai elit nem tudta képviselni az érdekeiket.

A brit politikai élet Brexit melletti és elleni oldalra tematizálódik az általános választások vonatkozásában is – vélekedett.

Azzal kapcsolatban, hogy az EP-választás után megváltozhat-e a Brexithez való hozzáállás, közölte, a brit parlament kijelentette, hogy nem akar megállapodás nélkül kilépni, a jelenlegi megállapodást pedig többször is visszautasította. Egy új megállapodást kivitelezni és elfogadtatni az Európai Unióval viszont a szakértő szerint október 31-ig nem lehet.

Gálik Zoltán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában arról beszélt, a Theresa May helyére várhatóan júliusban érkező új kormányfőnek konszenzust kellene kialakítania a Brexittel kapcsolatban a Konzervatív Pártban, a parlamentben és a társadalomban is.

Ez nehéz lesz, mert se a parlament, se a Konzervatív Párt összetétele a parlamentben nem változik. Emiatt elképzelhető, hogy az új kormányfő rákényszerül majd egy általános választás kiírására vagy egy népszavazás támogatására – tette hozzá.

Az EP-választáson a nagy-britanniai adatok szerint a Brexit Párt a voksok 31,6 százalékát kapta, az EU-párti Liberális Demokraták pedig 20,3 százalékos szavazataránnyal a második helyre kerültek, megelőzve a Munkáspártot, amely 14,1 százalékot szerzett. A Zöld Párt 12,1 százalékkal országosan a negyedik helyen végzett, a Konzervatív Párt pedig 9,1 százalékkal az ötödik helyre szorult vissza.