Sajtóértesülések szerint a francia zenei fesztivál idén különösen sok turistát vonzott, főként Nagy-Britanniából.
Az idei Fête de la Musique-ot azonban beárnyékolta a nők elleni injekciós támadások hulláma. Országszerte legalább 145 nő tett panaszt, közülük 21 Párizsban, azt állítva, hogy a tömegben injekciót adtak be nekik.

Hirdetés
Fotó: ShutterStock/Pvince73, archív, illusztráció.

Tizenkét gyanúsítottat tartóztattak le. A francia belügyminisztérium közlése szerint korábban a közösségi médiában felhívás jelent meg nők megtámadására és injekcióval való beoltására.

A belügyminisztérium bejelentette, hogy az áldozatok egy részét kórházba szállították, és toxikológiai vizsgálatokat végeztek rajtuk. Az eredmények még nem állnak rendelkezésre, így az továbbra sem világos, hogy mi volt a fecskendőkben, de azt már tudni lehet, hogy az áldozatok rosszullétre panaszkodtak.

Ahogy a Le Parisien című lap is beszámolt róla, az érintettek közül néhányan rosszul lettek.

Korábban írtuk

Négy gyanúsítottat tartóztattak le a nyugat-franciaországi Angoulême-ben, akik állítólag körülbelül 50 embernek adtak be injekciót – jelentette az újság rendőrségi forrásokra hivatkozva.

Forrás: Le Parisien, Exxpress.at