Fotó: ShutterStock.com/Dziurek
Hirdetés

Az érintett járások a déli vajdaságokban helyezkednek el, de néhány közülük a nyugaton fekvő Nagy-lengyelországi, valamint az ország központi részében található Lódzi vajdaságban található.

A járásokat két – szigorúbb (piros) és enyhébb (sárga) rendszerre átálló – csoportra osztják – tudatta a miniszter.

A „piros” járásokban újból bezárják többek között az edzőtermeket, a mozikat, ötvenre korlátozzák az esküvőkön és a temetéseken részt vevők számát, a köztereken kötelezővé teszik a szájmaszk viselését. Nem érintik a változások a fodrászatok, a boltok működését, valamint a köztéri gyűlések szervezését sem.

A „sárga” járásokban a szájmaszk köztéri viselését nem rendelik el, ott maradnak az országszerte érvényes, enyhébb szabályok. A kulturális, családi és a sportrendezvényeken e régiókban bizonyos korlátozásokat vezetnek be a létszámot illetően.

Korábban írtuk

Szumowski a sajtókonferencián közölte: nem mutattak ki jelentős számú fertőzést a Balti-tenger melléki, „zöldnek” számító járásokban, annak ellenére, hogy ott jelentős a turistaforgalom. Ez szerinte arról tanúskodik, hogy nincs közvetlen összefüggés a nyári szabadságok és a járványhelyzet között.

A miniszter jelezte: a sziléziai bányákban, valamint más lengyelországi nagyvállalatokban végzett általános vírusszűrések miatt a legközelebbi napokban a kimutatott fertőzések napi növekménye magas lehet, naponta 500-700 esetre lehet számítani.

Az egészségügyi tárca adatai szerint csütörtökön a járvány március eleji kitörése óta rekord magas napi növekményt jegyeztek fel, 726 új fertőzést.

Az országban 13 873 az aktív esetek száma, a járvány kitörése óta megfertőződött 49 515 ember közül 35 642-en felgyógyultak. Eddig 1774 koronavírusos beteg hunyt el, az utóbbi 24 órában tizennyolc.