Hirdetés

Az oltóanyagot Belgiumból szállították egy kamionnal, amely a Csatorna-alagútban közlekedő Le Shuttle járműszállító vasúti szerelvények egyikén kelt át a kontinensről Angliába csütörtökön késő este. A vakcinaszállítmányt az angliai terminálról egy elosztóközpontba vitték, amelynek helyszínét a brit kormány nem hozta nyilvánosságra.

A Downing Street beszámolója szerint az oltóanyagot szállító kamion sem viselt semmiféle olyan jelölést, amely a szállítmány mibenlétére utalt volna. A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság (MHRA) előző nap jelentette be, hogy engedélyezte a Pfizer/BioNTech-oltóanyag forgalmazását. Az Egyesült Királyság ezzel a világ első olyan országa, amely hatósági jóváhagyást adott egy koronavírus-vakcina alkalmazására.

A brit kormány tervei szerint az Egyesült Királyságban jövő kedden kezdődik az oltási kampány, és ehhez az első menetben 800 ezer adag vakcina áll majd rendelkezésre. A Pfizer/BioNTech-oltóanyagból London eddig 40 millió dózist rendelt. Matt Hancock brit egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint ebből több millió már decemberben megérkezik.

A brit gyógyszerfelügyeleti hatóság a napokban az AstraZeneca brit-svéd gyógyszeripari csoport és az Oxfordi Egyetem közös fejlesztésű koronavírus-oltóanyagának engedélyezési eljárását is megkezdte. Ebből a vakcinából a brit kormány 100 millió adagot rendelt. Jonathan Van-Tam angol tisztifőorvos-helyettes csütörtök este a BBC televíziónak nyilatkozva elmondta: reméli, hogy a brit gyógyszerfelügyelet még karácsony előtt engedélyezi ennek az oltóanyagnak a forgalmazását is.

Korábban írtuk

Van-Tam professzor hozzátette: ha a lakosság különösen veszélyeztetett csoportjai „nagyon nagy számban” megkapják a vakcinát, és ha az oltóanyag valóban nagyon hatékonynak bizonyul, akkor a Covid-19 betegség okozta halálozások és a kórházi kezelésre szoruló koronavírus-betegek száma akár 99 százalékkal is csökkenthető. A brit kormány egyesített oltásügyi bizottsága (Joint Committee on Vaccination and Immunisation, JCVI) elsőbbségi listát állított össze arról, hogy az egyes lakossági csoportok milyen sorrendben juthatnak hozzá a vakcinához.

A 25 oldalas útmutatás szerint a lista élén az idősotthonok lakói és gondozóik állnak. Utánuk a 80 éven felüliek, valamint az egészségügyi ellátás és a gondozói szolgálatok első vonalában dolgozók, majd időrendi sorendben a 75, a 70, a 65, a 60, az 55, végül az 50 éven felüliek következnek.

A 65 éven felüliekkel egy csoportba tartoznak azok a 16-64 év közöttiek, akiknek olyan krónikus alapbetegségük van, amely növeli a súlyos szövődmények, illetve a halálozás kockázatát koronavírus-fertőzés esetén. Az egészségügyi minisztérium legújabb adatai szerint átlépte a 60 ezret a nagy-britanniai koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma. A tárca közölte: a csütörtök este zárult 24 órában 414 olyan halálesetről érkezett bejelentés, amelynek közvetlen oka a Covid-19 betegség volt.

A kormány számítási módszertana szerint – amely a koronavírus-fertőzés megállapításától számított 28 napon belül bekövetkező haláleseteket veszi figyelembe – eddig 60 112 halálos áldozata van a brit koronavírus-járványnak. A halálozások száma ugyanakkor már lefelé tart: a minisztérium adatai szerint az elmúlt hét napban 3085-en haltak meg Covid-19 betegségben, 173-mal, 5,3 százalékkal kevesebben, mint a múlt csütörtökön véget ért egyheti időszakban.