Fotó: shutterstock.com/Andrew Harker (archív)
Hirdetés

A tárca a Twitteren közzétett rövid tájékoztatásban nem részletezte a kiképzésre érkezett ukrán harckocsizók számát. Az ismertetéshez mellékelt két fotón az látszik, hogy az ukrán kontingens civil ruhás tagjai a brit királyi légierő (RAF) egyik Airbus A330 Voyager repülőgépéből szállnak ki egy meg nem nevezett brit katonai repülőtéren.

A tájékoztatás szerint ukrán harckocsizók érkeztek Nagy-Britanniába, ahol elkezdődik kiképzésük „az Oroszország elleni folytatódó harcra”.

A brit kormány a nyugati NATO-szövetségesek közül elsőként hozott döntést páncélosok ukrajnai szállításáról.

A Downing Street január 15-én jelentette be, hogy Ukrajna 14 Challenger 2 harckocsit kap Nagy-Britanniától, és a fegyverszállítási csomagban szerepel „hozzávetőleg harminc” AS-90 önjáró löveg is.

A Challenger 2 brit tervezésű és gyártású, 120 milliméteres löveggel felszerelt, 75 tonna össztömegű harckocsi, amely 1998 óta áll hadrendben a brit hadseregben.

Az ugyancsak brit tervezésű és gyártású, 45,7 tonna önsúlyú AS-90-es önjáró lövegeket 1992-ben rendszeresítették a brit fegyveres erőknél.

A londoni miniszterelnöki hivatal már a bejelentéssel egy időben közölte, hogy napokon belül megkezdődik az ukrán katonák kiképzése a Challenger 2 harckocsik és az önjáró lövegek üzemeltetésére, részeként annak a programnak, amelynek keretében több ezer ukrán katona kapott nagy-britanniai kiképzést az elmúlt hat hónapban.

Korábban írtuk