Fotó: MTI, archív, illusztráció
Fotó: MTI, archív, illusztráció
Hirdetés

A CDU berlini vezetőségi ülése után tartott sajtótájékoztatóján elmondta: úgy véli, a kancellári hivatal és a pártelnökség különválasztása gyengítené a pártot, márpedig Németországnak most erős CDU-ra van szüksége. Ezért addig a párt élén akar maradni, amíg döntés nem születik arról, ki legyen az új kancellárjelölt, mivel véleménye szerint a pártelnökségnek és a kancellárjelöltségnek végül egy kézbe kell majd kerülni. Az új jelöltről a CDU pártkongresszuson határoz majd – tette hozzá.

Annegret Kramp-Karrenbauer közölte azt is, hogy nem a múlt heti türingiai események hatására döntött így, hanem ez az elhatározás már hosszú ideje érlelődött benne. Hangsúlyozta: úgy látja, döntése nem lesz hatással a berlini kormánykoalíció stabilitására.

Elmondta azt is, hogy 2021 őszéig védelmi miniszterként hivatalban marad.

A sajtótájékoztatón a CDU-pártelnök arról is beszélt, hogy az Alternatíva Németországnak (AfD) nevű jobboldali párt szembemegy mindennel, amely a CDU-nak lényege, és bármiféle közeledés ehhez a párthoz, gyengítené a Kereszténydemokrata Uniót.

Angela Merkel kancellár sajnálattal fogadta Kramp-Karrenbauer bejelentését. Berlini nyilatkozatában a kancellár hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a legnagyobb tisztelettel veszi tudomásul a döntést, egyben köszönetet mondott azért, hogy Kramp-Karrenbauer végig  kívánja kísérni az új kancellárjelölt kiválasztásának folyamatát.

Merkel  utalt a CDU elnökének sikereire is. Kiemelte, hogy sikerült javítania az együttműködést a bajor testvérpárttal, a Keresztényszociális Unióval (CSU),  különös tekintettel arra, hogy a viszonyt korábban „nagy nehézségek” terhelték. Merkel elismerően szólt arról a munkáról is, amelyet Kramp-Karrenbauer a CDU új programjának kidolgozása érdekében végzett.