Justin Trudeau hétfőn számolt be pozitív teszteredményéről a Twitteren. Közölte, hogy jól érzi magát és távmunkával látja el hivatali teendőit. A kanadai kormányfő óvintézkedésként már a múlt héten karanténba vonult, mert egyik gyereke elkapta a vírust.

Hirdetés

„Ma reggel pozitív lett a Covid-19-tesztem. Jól érzem magam, a héten távmunkában dolgozom, követve a közegészségügyi előírásokat” – írta mikroblogján a miniszterelnök, aki így nem jelenhet meg személyesen a kanadai parlament téli szünetet követő első ülésén hétfőn. Az ülést online tervezi nyomon követni.

Az 50 éves politikus nem első alkalommal kényszerül karanténba. A járvány kitörésének kezdetén, 2020 márciusában két hétre kellett karanténba vonulnia, mert feleségnek, Sophie Trudeau-nak pozitív lett a vírustesztje.

Az utóbbi hónapokban több kanadai miniszter is megfertőződött koronavírussal, köztük volt Melanie Joly külügyi tárcavezető is.

Hétfőn derült ki, hogy Gerhard Schröder volt német kancellár és felesége is megfertőződött. Ezt So-yeon Schröder-Kim jelentette be az Instagram-oldalán.

A tájékoztatás szerint egyelőre nincsenek komolyabb panaszaik. „Sajnos megfertőződtünk. Nincsenek komoly tüneteink, talán azért, mert mindketten felvettük az emlékeztető oltást is” – írta Schröder felesége a közösségi oldalon.

Kim So-yeon és Gerhard Schröder 2018-ban házasodott össze.

A most 77 éves Gerhard Schröder 1998 októbere és 2005 novembere között töltötte be a német kancellár tisztségét.

A szociáldemokrata politikus politikai karrierje végével az orosz Gazprom gáz- és a szintén orosz Rosznyefty olajipari állami óriásvállalatnál kapott állást, illetve 2017-ben átvette az Északi Áramlat gázvezeték-konzorcium felügyelőbizottsága elnöki posztját.

Korábban írtuk