A tájékoztatás szerint az 59 éves politikus koronavírus tesztje pozitív lett, állapota súlyos, 39 Celsius fokos lázzal küzd. „Sajnos, ez az igazság” – írta Facebook bejegyzésében Szoroka.

Hirdetés

Értesülések szerint Timosenko családtagjai is megfertőződtek a vírussal. Szoroka erről azonban nem tett említést. Timosenko 2005-ben, illetve 2007 és 2010 között töltötte be a kormányfői tisztséget.

A 42 millió lakosú Ukrajnában mintegy 105 ezer fertőzöttet tartanak nyilván, és több mint 2270 a kór halálos áldozatainak száma.

Korábban írtuk