Fotó: MTI/AP/Jacquelyn Martin
Fényárban úszik az amerikai törvényhozás washingtoni épülete, a Capitolium előtt felállított karácsonyfa 2022. november 29-én
Hirdetés

Idén 58. alkalommal rendezték meg az ünnepélyes ceremóniát, amelyre a fát, egy erdészek által gondosan kiválasztott vörösfenyőt, Észak-Karolina államból, a Pisgah Nemzeti Erdőből hozták. A 78 láb (23 méter) magas, a vörösfenyő latin elnevezése alapján, Ruby névre keresztelt fát származásának államában kézzel készített díszekkel ékesítették fel. 1970. óta a fa kiválasztásában az Egyesült Államok Nemzeti Erdészeti Szolgálata működik közre.

A Capitolium karácsonyfája minden évben más állam erdejéből érkezik, tavaly Kaliforniára esett a választás, Észak-Karolina 1974 óta harmadik alkalommal adhatta a törvényhozás fáját, amely hagyományosan a Capitolium nyugati szárnyánál áll.

Az „emberek fája” elnevezés onnan származik, hogy a fenyőt az ország lakói ajándékozzák a Kongresszus épületének, amelyet az „emberek házaként” is szoktak emlegetni. Az idei fát november 2-án vágták ki, és két héten át szállították kamionnal a fővárosig, közben Észak-Karolina állam számos településén megállt, hogy a helyiek közelről láthassák.

Az Egyesült Államok törvényhozásának hivatalos karácsonyfáját január 1-ig minden nap szürkülettől késő estig tartják kivilágítva Washingtonban.

Korábban írtuk